Óvatosan, de hitet tett a művészet szabadsága mellett, és a kultúrharccal szemben három Orbán-kormány négy kulturális államtitkára.
Miközben egyetlen szó sem esett a Magyar Idők gyalázatos, a liberális kultúra teljes negligálását követelő cikksorozatáról, a Figyelő listázásairól, azt MTA függetlensége elleni támadásokról, vagy a mai hírről, hogy az Operaház levette a műsorról a kormány lapja által meleg propagandának bélyegzett musicalt, a Billy Elliotot, a korábbi Orbán-kormányok négy kultúráért felelős államtitkára mondata el, hogy az állam nem rohanhatja le a kultúrát.
Már az is gesztusértékű volt, hogy a Szőcs Géza (2010-2012), L. Simon László (2012-2013), Hoppál Péter (2014-2018), volt és Fekete Péter jelenlegi államtitkár azzal a Prőhle Gergely igazgatóval ültek le beszélgetni intézményében, a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) az elmúlt nyolc évról, akinek a leginkább nekiment a Magyra Idők. (Az L. Simont váltó Halász János (2013-2014) nem vett részt a beszélgetésen.) Múzeumáról a lap azt állította, hogy „tobzódnak a magyarokat és Orbán Viktor miniszterelnököt gyalázó balliberális véleményformálók.”
A beszélgetés során előkerült egy Orbán Viktor idézet, amit még L. Simon László citált egy 2007-es művében, e szerint polgári politika egyáltalán nem jelent polgári ízlést. (Ismeretes, hogy 2009-ben már a balliberális kultúra teljes leváltásról beszélt a leendő miniszterelnök.)
L. Simon szerint egy kulturális politikus nem engedheti meg magának, hogy saját ízlése vezesse a támogatások, vagy kitüntetés-adományozások terén, és kiszolgáljon szűk csoportérdekeket. Elődje, Szőcs Géza szerint nincs olyan kulturális politikus, aki negligálni merné a politikai ellenoldal kultúrateremtőinek értékeit. Pedig egykor gyakran nyúltak át szakmai szervezeteken, ha kitüntetés-, vagy pénzosztásról volt szó.
Hoppál Péter volt az egyetlen, aki elgyurcsányozta, és elmigránsozta magát, de hangsúlyozta, hogy az ő idejében megnövekedett kultúratámogatás szétosztása korántsem volt homogén, s idézte első interjúját, amiben arról beszélt, hogy kvalitások felett állami szereplők csak diktatúrákban szoktak dönteni. Igaz, hangsúlyozta, azért kell megerősíteni a kultúránkat, mert a globális kultúrharcban vesztésre áll a keresztény Európa. Hiszen az alacsonyabb rendű kultúrák rendre felfalták a magasabbrendűeket – így Hoppál. Fekete Péter jelenlegi államtitkár bár hangsúlyozta, hogy nem hirdet programot, megszólalásaiban világossá tette, elődeihez hasonlóan gondolkodik a kultúra feladatáról.
L. Simon László egy idő után elunta, hogy Hoppál a mindennapos énekóra bevezetésének kudarcáról beszél, és Szőcs Géza belekeveredik az Erdély és Magyarország spirituális egyesítésének problematikájába, és kijelentette, hogy a David Guetta-videókat küldözgető gyerekei már semmit sem értenek ebből a diskurzusból. Aztán a nagy hőségben korábbi megszólalásaival némileg ellentétben – a nagypolitikába újra megkapaszkodni igyekvő országgyűlési képviselő – kijelentette: „ilyen mértékű politikai felhatalmazás után igenis kurzust kell építeni.” De egy túlságosan is vonalas, talán provokátor bekiabálóval vitatkozva kijelentette, „Kurzust sem tiltásokkal kell építeni.”
Hogy mennyire fontosnak érzete az estet a fideszes elit, mutatta, hogy a kulturális intézményvezetők nagy számban sorakoztak fel, de ott volt például Eperjes Károly, Schmidt Mária épp úgy, mint Fodor Pál az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója. Sokan kérdeztek volna a hallgatóság soraiból, ám erre nem volt lehetőség.
