Itthon MTI / hvg.hu 2018. április. 28. 09:47

Már ma eldőlhet, milyen irányba megy a Jobbik

A Jobbik szombati kongresszusán kiderül, hogy a delegáltak milyen vezetési rendszert szeretnének a jövőben.

A Magyar Idők szerint a szavazással közvetve az is kirajzolódik, hogy a májusi tisztújításon a jelenlegi elnökség által támogatott Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton párosa vagy Toroczkai László esélyesebb-e a párt élére.

A lap emlékeztet, hogy Vona Gábor az országgyűlési választást követően lemondott pártelnöki tisztségéről és parlamenti mandátumáról is, emiatt a május 12-i tisztújító kongresszusán új elnököt választ a párt. A Jobbik elnöksége Sneider Tamás alelnök és Gyöngyösi Márton frakcióvezető-helyettes párosát támogatja (ahogy Vona Gábor is), korábban társelnöki szisztémát találtak ki számukra. A lap szerint ez  a regionális igazgatóknál nem várt ellenállásba ütközött, ezért szombaton az elnök-elnökhelyettesi rendszerről dönt a tagság. Az elnöki posztra jelölteti magát Toroczkai László alelnök, Ásotthalom polgármestere is.

Vona tanácsadó lesz a Jobbiknál. Vona Gábor visszalépése felületesen szemlélve is érthető és következetes döntés, és mivel nem csak a párt vezetéséről mondott le, de a biztos egzisztenciát jelentő képviselőségből sem kér, a gesztusban van valami szokatlanul tisztességes. Ha viszont hosszabban is átgondoljuk a történteket, a lépés leginkább logikus. Mostantól Vona a politika sötét lova.

Hirdetés
Gazdaság Dzindzisz Sztefan 2025. január. 12. 11:00

Primark a HVG-nek: Meghaladta a várakozásainkat az első hét hónap Magyarországon

Új Primark-bolt nyitása egyelőre nincs tervben, bár vizsgálják a további növekedési lehetőségeket. Elárulták azt is, hogy mennyire keresnek más terméket a férfiak és a nők, kik költenek többet, és hogy szerintük mi különbözteti meg őket magyar vetélytársaiktól és hogy miért fontos az egyszerű vállfa. Emailben feltett kérdéseinkre a cég válaszolt.