A dobozokat az Alkotmány utcai központban őrzik.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) sértetlen állapotban találta valamennyi, a külképviseletekről eddig a budapesti választási központba érkezett szavazatgyűjtő urnát.
A testület 18 tagja az ülés keretében tekintette meg az Alkotmány utcai központ egyik helyiségében őrzött dobozokat, és szúrópróbaszerű vizsgálat után rendben találta azok állapotát.
Szombatig reménykedhet az ellenzék, hogy nem lesz kétharmada a Fidesznek
Végigvettük, változtathatnak-e a parlamenti erőviszonyokon a külföldön szavazók és az átjelentkezettek voksai, amelyeket még csak ezután számolnak össze.
Patyi András NVB-elnök tájékoztatása szerint eddig 108 külképviseletről 177 doboz érkezett meg. A többit várhatóan szerda estig szállítják biztonsági kísérettel a választási központba. Az NVB tagjai csütörtökön újra megtekintik az addig beérkező urnákat.
Az ülésen a Nemzeti Választási Iroda – Litresits András MSZP-delegált kezdeményezésére – arról adott tájékoztatást, hogy szerda déltől átadják az egyéni szavazóköri eredményekről készített jegyzőkönyveket digitalizált formában azoknak a pártoknak, akik ezt kérték. A pártlistás szavazatokra vonatkozó jegyzőkönyveket pedig csütörtökön kapják meg a pártok, ugyancsak CD-n.