Itthon hvg.hu 2018. április. 09. 20:18

Vona Gábor nem lesz többé a Jobbik elnöke és nem veszi át mandátumát

Az ellenzéki politikus hétfő este a Facebookon jelentette be, hogy a Jobbik választási eredménye miatt vállalja a felelősséget és meghozta ezzel kapcsolatos döntéseit.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

A Jobbik elnöke hétfő este bejelentette, hogy benyújtotta lemondását, amit a Jobbik elnöksége elfogadott. Egyúttal jelezte az elnökségnek, hogy listás parlamenti mandátumát nem veszi át.

A közeljövőben a Jobbik tisztújító kongresszust fog összehívni, hogy új elnököt válasszon, a tisztújításon nem méreti meg magát – olvasható a politikus Facebook-posztjában.

„A 2018-as választási eredményért a Jobbik miniszterelnök-jelöltjeként egyszemélyi felelősséget vállaltam. Mivel a választási győzelem nem valósult meg, tartottam a szavam” – fogalmazott.

„A Jobbik ma Magyarország második legerősebb pártja és az ellenzék egyedüli igazi ereje. Mindent meg fogok tenni azért, hogy ez a közösség a következő időszakban még erősebbé váljon, de 12 év után immáron nem elnökként” – tette hozzá, de nem részletezte, pontosan milyen formában kíván ezután a pártért dolgozni.

Schiffer nagyon sajnálja Vonát

Schiffer András sajnálja Vona Gábort. Bár nemcsak világnézetileg állnak távol egymástól, mindig kölcsönös tisztelet jellemezte a viszonyukat – írta a Facebookon az egykori LMP-s politikus.

Schiffer András állítja: Vona Gábort akkor sem tartotta nácinak, amikor „az általa vezetett párt amúgy vállalhatatlan módon beszélt, uszított embercsoportok ellen”.

„Szerintem minden politikusnak eljön a pillanat, amikor be kell látnia: nincs tovább. Gábornak ez most jött el: tisztelet érte, nem mindenki képes erre. Embertelen támadásokat kellett elviselnie az utóbbi időszakban. A tegnapi nappal nem javultak a XXI. századi politika esélyei Magyarországon. A kép valahol egy távoli galaxisban készült” – zárta a bejegyzést.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.