Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje azt mondta: nem türelmet kérne a választóktól, és ígérete szerint sokat dolgoznak, ha bizalmat kapnának. Az ígért intézkedések között szerepel Paks II. szerződésének felmondása, az antikorrupciós ügynökség létrehozása és a minimálbér adómentessé tétele.
Száznapos programjának legsürgetőbb feladatait ismertette az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szombaton Budapesten – tudósít az MTI.
Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke az árnyékkormányának tagjaival folytatott megbeszélés utáni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: ez a néhány lépés visszaviszi Magyarországot Európába és segít felépíteni egy igazságosabb, demokratikusabb, mindenkinek élhető és minden állampolgárt egyenrangú polgárként tisztelő új köztársaságot.
Azt mondta: száznapos programból volt már több Magyarországon, nem türelmet kérnek a választóktól, hanem sok munkát ígérnek nekik.
A program nulladik pontjaként beszélt arról, hogy helyreállítják és kialakítják a társadalmi párbeszéd intézményrendszerét.
Egyeztetéseket ígért "az Orbán-rendszer kárvallottjainak", a devizahiteleseknek, a Quaestor-károsultaknak és mindenki másnak is, aki az elmúlt nyolc év vesztese volt.
Első feladatként beszélt arról, hogy gyermekvédelmi programot indítanak, emelik a családi pótlékot, helyreállítják a gyermekvédelmi hálózatot, megvalósítják a nyári szünetben a közétkeztetést.
Karácsony Gergely a korrupció felszámolása érdekében tett lépések közé sorolta, hogy Magyarország azonnal csatlakozik az európai ügyészséghez, létrehozzák az antikorrupciós ügyészséget és biztosítják a közérdekű adatok teljes nyilvánosságát.
Közölte azt is: azonnal felmondják a Paks II. szerződést és társadalmi párbeszédet kezdenek az energiapolitikáról.
A miniszterelnök-jelölt szerint az egészségügyben is azonnali és sürgős lépésekre van szükség: pluszforrások biztosításával talpra kell állítani a sürgősségi ellátást, költségvetési átcsoportosítással csökkenteni kell a várólistákat, valamint 50 százalékos béremelés kell a szakápolóknak és szakszemélyzetnek.
Karácsony Gergely az oktatás területén az első száz napban megteendő lépések között beszélt arról, hogy már szeptembertől visszaállítják a tanszabadságot, minden pedagógus abból a tankönyvből taníthat, amelyet a legjobbnak tart. A szeptemberi tanévkezdés előtt növelni fogják az állami férőhelyek számát a felsőoktatásban, valamint eltörlik a tandíjból származó, azaz a Diákhitel 2.-adósságokat.
Jóléti csomagként beszélt arról, hogy az első száz napban döntenek a minimálbér adómentességéről, a minimálnyugdíj megduplázásáról, a 13. havi nyugdíj bevezetéséről a következő évtől.
Azonnal felfüggesztik az uniós pályázatok kifizetését, mert a kormány nem jó helyre tette a forrásokat. A még ki nem fizetett forrásokat felülvizsgálják és új pályázati rendszert indítanak, hogy a lehető legközelebb vigyék az emberekhez ezeket a pénzeket – mondta.
Karácsony Gergely szerint morális adóssága van Magyarországnak a családon belüli erőszak felszámolásában, ezért kormányra kerülve azonnal elindítanák az isztambuli egyezmény ratifikálását.
Arra a kérdésre, hogy győzelem esetén tudnák-e támogatni Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségét, az MSZP-Párbeszéd jelöltje azt mondta, az ország érdeke azt kívánja, hogy megújítsák az országot, ehhez a programhoz pedig saját magát tartja a legalkalmasabbnak.