Itthon hvg.hu 2018. január. 10. 08:03

Úgy állítanánk meg Brüsszelt, hogy többet fizetünk neki

Van ráció a tagállami befizetés növelésében, ugyanakkor Lázár János egy EU-s konferencián arról is beszélt, hogy erősebb Európát szeretnénk – miközben belső használatra folyton a nemzetek Európáját isteníti a kormány.

1-ről 1,2 százalékra emelné a tagállami tagdíjunkat az EU-ban a kormány a GNI arányában, legalábbis Lázár János miniszter erről beszélt az EU következő költségvetési ciklusáról szóló konferencián, írja 444. Ez azért érdekes, mert így Magyarország több támogatás is vehetne ki a rendszerből – márpedig Orbán Viktor szerint az Európai Unió jár jól azzal, hogy támogatást ad egyebek mellett Magyarországnak, mert a nyugati országok valójában keresnek rajtunk. Magyarországnak akkor sem kellene megijednie, ha nem áramolnának ide az uniós fejlesztési pénzek, mert az ország nincs rászorulva senki pénzére, megáll a saját lábán.

Lázár ezzel ellentétben arról beszélt, hogy kár, hogy nem nettó befizetők vagyunk. A tagdíj önkéntes emelésével a britek kieső befizetései miatt szinten tarthatjuk a támogatások összegét.

De Lázár azt is mondta, hogy erősebb Európát szeretnénk – ez pedig szöges ellentétben áll azzal, ahogy Orbán folyamatosan a nemzetek Európájának megerősítéséről, a föderális EU gondolatának gyengítéséről prédikál.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.