Itthon T. R. 2017. október. 25. 15:40

A kampány kellős közepén kiderül, ki támogatta Orbán hobbiját

Nyilvánosak a tao-pénzek, az erre vonatkozó adatokat ki kell adni – mondta ki a Kúria szerdán abban a perben, amelyet a Transparency International indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzetgazdasági Minisztérium ellen. De ettől még a magyar sport továbbra is tele lesz nehezen követhető pénzekkel.

A Transparency International a cégek társasági adójából az állam által sportcélra átengedett pénzekkel kapcsolatos 2011 és 2016 közötti adatok kiadását kérte a két minisztériumtól. A civil szervezet szerint a tao-rendszer 2011-es létrehozása óta eltelt időben több mint 360 milliárd forint ment el ilyen támogatásokra.

Korábban az elsőfokú bíróság nem jogerősen elutasította a keresetet, a másodfokú bíróság azonban javarészt helyt adott annak, és jogerősen kötelezte a tárcákat a kért adatok nagy részének kiadására. Az elsőfokú bíróság elutasító döntésében részben adótitokra hivatkozott, részben pedig arra, hogy a kért adatok nem közérdekűek, az átlátható költségvetési gazdálkodáshoz nem szükséges az egyes gazdálkodó szervezetekre lebontva kiadni az adatokat.

A másodfokú bíróság jogerős ítéletében ugyanakkor azzal érvelt, hogy az adótitok nem abszolút korlátja a közérdekű adatok kiadásának, a közpénzek felhasználásának minden formája nyilvános, és ezzel annak is számolnia kell, aki tao-pénzek formájában nyújt támogatást. Az ítélőtábla azt is kifejezetten leszögezte, hogy a tao-támogatási rendszer közpénz, állami támogatás.

Erősebb a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog, mint az adótitok – mondta ki a másodfokú bíróság. A Transparency keresetének javarészt helyt adva csupán annyiban utasította el azt, hogy nem kötelezte az adatkezelőket a tao-pénzekkel kapcsolatos egyes céges adatok – így például az adózó székhelyének, adószámának, számlaszámának – kiadására. Az alperes minisztériumok a jogerős ítélet ellen a Kúriához fordultak felülvizsgálati kérelemmel.

Nagy győzelem

A szerdai tárgyaláson ismertetett kérelmekben az alperesek a jogerős ítélet megsemmisítését, a kereset elutasítását és az elsőfokú ítélet jogerőre emelését kérték. Hivatkoztak a többi között arra, hogy nem közérdekűek azok az adatok, amelyeknek a kiadását kéri a felperes, adótitkot sértene a kereset teljesítése, és a bíróság nem mérlegelhet, hogy a közérdekű adatok nyilvánosságát vagy az adótitok védelmét részesíti-e előnyben.

A felperes ugyanakkor azt kérte a Kúriától, hogy ne csupán 2016-ig, hanem a kereset teljesítéséig terjedő későbbi időszakra is adják ki a kért adatokat. A Kúria a felülvizsgálati kérelmeket elutasította és a jogerős ítéletet helyben hagyta.

Orbán Viktor a labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában játszott Puskás Akadémia - Budapest Honvéd mérkőzésen a felcsúti Pancho Arénában 2016. április 30-án.
Stiller Ákos

A Kúria szóbeli indoklása szerint az alaptörvény és több alkotmánybírósági határozat is kimondta: a közpénzek felhasználásának átláthatóságához kiemelkedő közérdek fűződik. A Transparencyt képviselő Karsai Dániel az ítélethirdetés után a hvg.hu-nak ezzel kapcsolatban azt mondta, a Kúria döntése az adatnyilvánosság nagy győzelme.

Vannak még jól működő bástyák Magyarországon, a bíróságok nem vevők a trükközésre, azaz nem asszisztálnak ahhoz, hogy polgári jogi-adójogi eszközökkel az állam eltitkolja működését, csorbítva ezzel a közérdekű adatok nyilvánosságát. A tao-pénzek sem veszítették el tehát közpénzjellegüket.

Az ügyvéd fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Kúria döntésében hangsúlyozta, az információszabadság előrébb való, mint az adótitok.

Nem a sportteljesítmény számít

Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország vezetője is nagy győzelemnek minősítette a történteket. Mint mondta, ezzel a tao-rendszer első fél évtizedének leglényegesebb adatai nyilvánosságra kerülhetnek. Lapunknak azt mondta, a TI két és fél évvel ezelőtt azért kezdte el feltérképezni a tao-támogatások rendszerét, mert az volt a hipotézise, hogy a támogatásokat nem a sportteljesítmény után kapják a klubok. Nem véletlen, hogy a 2016/2017-es idényben a tao-rekorder a fociklubbok közül a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány volt, 2,92 milliárd forintos támogatással. A Tállai András NAV-elnök igazgatta Mezőkövesd Zsóry FC 779 milliót, a Seszták Miklós miniszterhez kötődő Kisvárda 581 milliót kapott a taóból.

A Transparency másik feltevése az volt, hogy a cégek azért támogatnak bizonyos klubokat, mert cserébe remélnek valamit az államtól, mondjuk egy közbeszerzést. A Kúria szerdai döntését követően, valamint a nyilvánosságra kerülő adatokból kiderülhet, hogy ez így van-e.

Az adatok megismerésével korrupciós jelenségek válhatnak láthatóvá

– mondta Ligeti, hozzátéve, hogy az írásba foglalt ítélet kézhezvételét követő két héten belül ki kell adniuk az alpereseknek a kért adatokat, vagyis erre még idén sor kerülhet. Minden bizonnyal a politikai kampánynak is része lesz a tao-támogatás, a TI jogi igazgatója ugyanakkor azt mondta, ha rajtuk múlt volna, akkor már rég nyilvánosak lennének ezek a támogatások. Nagymértékű változás pedig nem várható azt követően sem, hogy kiderül, ki kit támogatott:

ez egy nagyon fontos győzelem, de a magyar sport eddig is tele volt, és ezután is tele lesz nehezen nyomon követhető pénzekkel.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.