Itthon hvg.hu 2017. október. 20. 15:17

Marton László felfüggesztette oktatói tevékenységét

Fenntartja, hogy nem igaz a szexuális zaklatás vádja, de a vizsgálat végéig felfüggeszti oktatói tevékenységét a Színművészeti Egyetemen.

A következő levelet küldte Marton László, a Vígszínház főrendezője és vezetőségi tagja, egyetemi oktató a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorának:

„Tisztelt Rektor Úr!

Kijelentem, hogy a személyemmel kapcsolatos állítások valótlanok.

Annak érdekében, hogy az általam annyira szeretett növendékek körében semmiféle zavar ne támadjon, a vizsgálatig, amelynek állok elébe, felfüggesztem oktatói tevékenységemet.

Tisztelettel,

Marton László

Budapest, 2017. október 19.”*

A rektor elfogadta Marton bejelentését, ugyanakkor mikor tegnap megkerestük őket, azt közölték, nem tesznek semmit oktatójuk megnevezése után sem. Az oktatásért felelős államtitkár erre válaszul azt mondta, felül kell vizsgálni az egyetem etikai kódexét. Az egyetem volt és jelenlegi hallgatói petíciót indítottak csütörtök este, melyben kérték Marton tevékenységének felfüggesztését.

Sárosdi Lilla színésznő csütörtökön állt elő azzal, hogy Marton László rendező zaklatta szexuálisan 20 évvel ezelőtt. Sárosdi hétvégén a Weinstein-ügy kapcsán állt elő a történetével, amelyben akkor még csak név nélkül arról írt, beszállt egy ismert rendező kocsijába a rendező barátjának társaságában, majd egy idő után a férfi elővette nemi szervét, és kérte a nőt, puszilja azt meg. A 18 éves Sárosdi sírva fakadt, és még ő kért elnézést a híres rendezőtől, amiért visszautasította.

Marton László rendező közleményben reagált Sárosdi állítására, rágalomnak minősítette azt, közölte, megteszi a szükséges jogi lépéseket. Sárosdi a bíróság előtt is fenntartja szavait. Közben Sárosdi Lilla Facebook-oldalán és egyéb oldalakon közzétett bejegyzésekben, kommentekben azt állítják, nem ő volt az egytlen áldozat. Erről egyébként Schilling Árpád rendező, Sárosdi Lilla férje is beszélt a Hír Tv-ben.

A Vígszínház egy rövid közleményben reagált azután, hogy Sárosdi megnevezte Marton Lászlót, annyit írtak,

"A Vígszínház a szabadság, a méltóság, valamint a becsület elleni minden támadást a leghatározottabban elítél. Ezen értékek védelme mindig is a legalapvetőbb feladataink közé tartozott és tartozik."

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.