Itthon hvg.hu 2017. augusztus. 12. 18:43

Razzia volt az Gólyában, a mára hirdetett koncert máshol lesz

Többen voltak az engedélyezettnél - erre hivatkoztak a hatóságok.

Az Auróra után a Józsefváros másik emblematikus underground helyének is meggyűlt a baja a hatóságokkal. A péntek esti koncert idején megjelentek a rendőrség, a közterület-felügyelet és az önkormányzat munkatársai, és hazaküldették a vendégeket, arra hivatkozva, hogy a szórakozóhelyen az engedélyben leírt 50-nél több ember tartózkodik.

A Gólya nem zárt be, viszont kéri, hogy 50-nél többen egyszerre ne menjenek oda. A szombati, azaz a mai koncert helyszínét pedig áttették egy másik helyre, erről az lehetséges vendégeket értesítették.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.