32,2 millió forintos munkáltatói hitelt kapott az MNB-től az MNB-elnök barátnője, ebből vett lakást a Naphegyen. Bár Vajda Zita már nincs a jegybanknál, a kedvezményes hitel még jár neki – jelenleg éppen 0,9 százalékos kamattal. Kiszámolták, mennyit nyer ezzel.
Kedvezményes kamatozású olcsó hitelt vehetett fel Vajda Zita, Matolcsy György jegybankelnök barátnője – a jegybanktól, ahogy arról a Zoom.hu nemrégen beszámolt.
A 24.hu számításai szerint a korábbi munkahelyétől kapott alacsonyabb törlesztőkkel Vajda havi 20-30 ezer, összességében 900 ezer forintot nyer. További 550 ezer forint hasznot hoz neki, hogy csökken az adóssága.
Ez összességében másfél millió forint ajándék az adófizetőktől Vajda Zitának.
Bár Vajda már nem tagja az MNB állományának, egy ideig még marad az olcsó hitel.
Vajda Zita a nemzeti bankban nemzetközi titkárként havi nettó 1,1 millió forintot keresett, amivel a legjobban fizetett munkatársak közé került. A jegybanktól való távozása után pedig jegybanki alapítványok munkatársa lett, amivel még többet keresett. Emellett Vajda is hallgatója annak a pécsi doktori iskolának, amely az MNB-alapítványok támogatásával havi 300 ezer forintos ösztöndíjjal honorálja a diákokat, például a Fidesz kommunikációs igazgatóját és feleségét.
Az újabb nagyvonalú MNB-gesztusnak, a kedvezményes hitelnek hála, Vajda Buda egyik menő környékén, a Naphegyen jutott lakáshoz. A bő 60 négyzetméteres ingatlant Matolcsy György kedvese 2015. májusban vásárolta meg. Nem kis összegű, 32,2 millió forintos hitelt vett fel ehhez a jegybanknál. Ez a kedvezményes hitel legfeljebb 10 év futamidőre szól, lakáscélú,
kamata pedig a mindekori jegybanki alapkamattal egyezik meg.
Ez – a monetáris tanács döntése alapján jelenleg 0,9 százalékos. Egyértelmű, hogy ilyen kedvező hitelkonstrukcióhoz egyszerű halandó nem jut. Amikor Vajda felvette a hitelt, még 1,8 százalékos kamatra kaphatta meg, egy kereskedelmi banknál 3,7 százalék körül alakult volna a kamat. A mostani 0,9 százalékos alapkamathoz képest a kereskedelmi bankok most 2,15 százalék körüli kamatokkal adnak hitelt.
Ezekből az adatokból számította ki a 24.hu, hogy Vajda kb. havi 30 ezer forintot spórol a munkáltatói kölcsönnek köszönhetően. Az elmúlt fél évben kissé szűkült a rés, ma már csak havi 20 ezret spórolhat az MNB korábbi munkatársa.
A jegybanki szabályzat szerint ha a munkáltatói hitelben részesült alkalmazottat nem kirúgják, hanem közös megegyezéssel távozik, a felmondás után még két éven át kaphatja a kedvező hitelt. Utána a kamat a jegybanki alapkamathoz képest 5 százalékponttal növekszik. Ez komoly ugrás, úgyhogy Vajda Zitának ajánlott a két év letelte után, 2018. májusban kereskedelmi banki hitelre váltania.