Gazdaság hvg.hu 2016. szeptember. 22. 06:45

Vajda Zita: Én szakmai munkát végeztem az MNB-ben

"Nem bujkálunk, felvállaljuk" – mondta a jegybankelnökkel folytatott viszonyáról Matolcsy barátnője. Vajda Zita ragaszkodik hozzá, hogy szakmai érdemei miatt emelkedett fel, és még abban is szerepe volt, hogy Magyarország nem jutott a görögök sorsára.

Megszólalt a csütörtökön megjelenő Figyelőnek Matolcsy György barátnője, Vajda Zita. Mint mondta, azért vállalta az interjút, mert szeretne kiállni magáért, és meggyőződése, hogy szükség van magasan képzett Ázsia-kutatókra.

Az interjúban azt mondta, jól jövedelmező pozícióit a magas színvonalú szakmai munkának, tapasztalatainak köszönheti. A beszélgetésben ugyanazt a női vonalat domborította ki, amely a Magyar Nemzeti Bank vele kapcsolatos közleményét is meghatározta.

A Népszabadság cikksorozatából megismert jegybanki alapítványi vezető így fogalmazott: "Magyarországon egy olyan nőt, aki két gazdasági, pénzügyi diplomával rendelkezik, felsőfokon beszél angolul, s két szakmai nyelvvizsgája van, ugyanúgy kell értékelni, mint a férfiakat". Hangsúlyozta, hogy korábban a Morgan Stanley-nél dolgozott pénzügyi elemzőként. Később egy ismerősétől hallott az akkor még Matolcsy György által irányított Nemzetgazdasági Minisztériumnál megnyílt pozícióról.

Vajda nem lát abban semmi különöset, hogy Matolcsy Györggyel együtt érkezett az NGM-től az jegybankhoz, mert mint mondta, "száz kiváló szakember" váltott együtt Matolcsyval.

Vajda magának is részt tulajdonít abban, hogy Magyarország nem jutott a görögök sorsára, hiszen jelentős részben a nemzetközi kutatásoknak köszönhető, hogy nem így történt.

A jógát csak hobbiként űzi, magánakcióként a jegybanki dolgozóknak valóban szervezett jógaórákat. Többszöri kérdésre azt mondta, "spirituális szempontból nem beszélgetett" keleti filozófiákról Matolcsy Györggyel, és az MNB-ben ő semmilyen ezoterikus tanulmányt nem készített. Indiai útját maga finanszírozta – állította Vajda Zita.

Matolcsyval való kapcsolatáról azt mondta: "Nem bujkálunk, felvállaljuk."

zöldhasú
Hirdetés