A svájci luxusóragyártó magyar forgalmazóját nem érdekli, hogy Rolex Lacinak nevezik Botka László MSZP-s politikust a kormánysajtóban – jelentette a Bors.
A kormánypárti média és politikusok körében igen népszerű lett a Rolex Laci szóösszetétel, amelyet Botka László szegedi polgármesterre, az MSZP miniszterelnök-jelöltjére használnak – írta a Bors.
A politikusról kiderült, hogy van egy mintegy kétmillió forintot érő Rolexe, amit a negyvenedik születésnapjára kapott a feleségétől, de az órát nem említette a polgármesteri vagyonnyilatkozatában.
A vagyonnyilatkozatot később módosította, a Fidesz mégis rárepült a témára, a Rolexben Botka László általuk vélt mesés gazdagságának egyik bizonyítékát látják.
A Bors kérdéseire a Rolex magyarországi forgalmazója nem reagált, így nem tudták meg, hogy rontotta vagy javította az eladásokat a "Rolex Laci"-zás.
A lap ebből azt valószínűsítette, hogy a cég nem kíván jogi lépéseket tenni a márkanév használata miatt.
Megkérdezték Erdélyi Zsolt reklámszakembert is, aki szerint a nagy márkák nem örülnek annak, ha jelzővé silányodnak, ami akár az eladásaikat is csökkentheti.