Szilágyi György Dömötör Csaba felszólalása alatt veszítette el a fejét és fenyegette meg veréssel az államtitkárt. A jobbikos képviselő közleményében bűnbánóan úgy fogalmazott: úgy viselkedett, mint egy fideszes.
"Gyere ki, úgy nyakonb...lak, hogy leszáll a fejed"
– a Híradó.hu tudósítása szerint ezt mondta Szilágyi György jobbikos képviselő Dömötör Csabának hétfőn a Parlamentben.
A jobbikos képviselőnél akkor szakadt el a cérna, amikor a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a bevándorlásról és az alkotmánymódosításról szóló felszólalását tartotta.
Fideszes stílusban
Szilágyi nem sokkal később közleményben kért bocsánatot Dömötörtől. Nem kellett volna fideszes stílusban bekiabálnom – olvasható az ellenzéki képviselő közleményében, amely szerint az államtitkár "arrogáns, nagyképű válaszában ismét hazugságok garmadáját mondta el a Jobbikkal kapcsolatban", majd mutogatással folyamatosan provokálta a jobbikos képviselőket.
"A vita hevében valóban a sajtóban is idézett bekiabálással válaszoltam. Ez az indulatból történt felkiáltás valóban sérti a Ház méltóságát. Bocsánatot kérek tehát a választópolgároktól, hogy a parlamentben Bayer Zsolt-i stílust használtam"
– fogalmazott Szilágyi.
Bayer Zsolt minap azt találta mondani, hogy a civil törvény ellen a Parlamentben tiltakozó aktivistákról, hogy "ha még egyszer ezek vagy ilyennek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön. (...) Ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat."
A történtek miatt Hollik István (KDNP) a házbizottság rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte. Hollik szerint egy demokráciában a heves vita természetes, az azonban nem fér bele ezekbe, hogy egyes képviselők fizikai erőszakkal fenyegessenek meg másokat, márpedig szerinte Szilágyi György ezt tette.