Aki elég öreg, többet tud a vízumigénylésről - szólt a fideszes riposzt a külügyi bizottság keddi ülésén.
A külügyi bizottságban csatázott kedden Szél Bernadett LMP-s képviselő. A "vízumkiadási botrány" témájába zajló vitában kérdést tett fel, mire egy – által meg nem nevezett – fideszes képviselő így replikázott:
"Maguk még csattogós lepkét tologattak, amikor én már vízumot igényeltem."
Gratulálunk – írta erre Szél Bernadett, akit nemrég Kövér László házelnök igyekezett megbüntetni fizetésmegvonással egy parlamenti akció miatt.
A csattogós lepkétől függetlenül Szél Bernadett volt az, aki kiperelte a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól azt a belső vizsgálati anyagot, amely visszaéléseket tárt fel: több ezer orosz állampolgár kapott vízumot 2013-ban a moszkvai magyar nagykövetségen nem éppen tisztességesen. A vízumgyár működéséről 2013 decemberében a Martonyi János vezette külügyminisztériumnak is tudomása. A per a Kúriáig jutott, amely tavaly novemberben kötelezte Szijjártóékat a belső vizsgálati anyag kiadására. 2017. februárban ez végül meg is történt.
Szél Bernadett a felsőoktatási törvény módosításának napján emlékezetes felszólalást tett a Parlamentben: