Itthon hvg.hu/MTI 2024. december. 19. 17:54

Orbán után Szijjártó is Zelenszkij „provokációjáról” beszélt

A miniszter szerint bebizonyosodott, hogy a magyar kormánynak igaza van abban, hogy a harctéren nincs megoldás.

„Jól látható, hogy Ukrajna elnöke az elmúlt napokban egy csúnya kampányt indított velünk szemben a nemzetközi térben, folyamatosan provokál minket” – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban.

„Azt gondolom, hogy ennek a provokációnak nem szabad felülni. Magyarország megtette azt, amit egy szomszédos keresztény országként megtehetett, létrehozta azt a lehetőséget, hogy tűzszünet jöhessen létre, bőven erőnkön felüli ez az erőfeszítés, ez az ajánlat, ami az asztalon van. És hogy erre a háborúzó felek mit mondanak, hogy mit mond erre az ukrán elnök, azt majd az ukrán emberek fogják megítélni” – tette hozzá.

A tárcavezető elmondta: már több mint ezer napja dúl az ukrajnai háború, és ezen idő alatt kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a magyar kormánynak igaza van abban, hogy a harctéren nincs megoldás, kizárólag tárgyalások útján jöhet el a fegyveres konfliktus rendezése.

„De ezer nap után is vannak, akik még teljes mértékben próbálják eltagadni a valóságot. Ezer nap után is vannak, akik abszolút nem képesek felfogni, hogy teljesen új realitás jött itt létre, ugyanis az oroszok egyre intenzívebben támadnak, s napról napra haladnak előre Ukrajna elleni hadműveletekben. Illetve itt, Amerikában egy békepárti elnök nyert, aki napról napra közelebb kerül a beiktatáshoz” – fogalmazott.

Majd azt sérelmezte, hogy ennek ellenére az „amerikai demokraták és a nyugat-európai liberálisok egy utolsó elkeseredett rohamot indítottak annak érdekében, hogy ellehetetleníthessék a béketeremtést a január 20-án hivatalba lépő elnök számára”.

Mint mondta, a közelgő karácsony jó alkalmat kínált volna arra, hogy elhallgassanak a fegyverek legalább néhány napra, ezért a magyar kormány az utóbbi időszakban fokozta a békemisszióját, többek között a megválasztott amerikai elnökkel, az orosz és a török államfővel, valamint a vatikáni vezetőkkel is egyeztettek, és ezen tárgyalások alapján előterjesztettek egy tűzszüneti javaslatot.

Kifejtette, hogy innentől kezdve az érintett államok vezetőinek felelőssége, hogy ezt a kezdeményezést elfogadják-e, és ha elutasítják, akkor a saját választópolgáraik előtt kell majd elszámolniuk.

Komolytalan politikai PR-nak nevezte Zelenszkij Orbán karácsonyi tűzszüneti javaslatát az EU-csúcson

Nem vagyunk ünnepi hangulatban – jegyezte meg az ukrán elnök, aki az Európai Tanács brüsszeli ülésén vett részt, ezt követően nyilatkozott újságíróknak.

Szijjártó Péter emlékeztett arra is, hogy Donald Trump a napokban is világos üzenetet fogalmazott meg a béke, a tárgyalások érdekében. „Itt lenne az ideje annak, hogy a nyugat-európai vezetők is megértsék, hogy Donald Trump egy komoly ember. Egy komoly ember, ha valamit mond, azt komolyan is gondolja. Donald Trump az egész elnöki kampány alatt világossá tette többször is, hogy ő a gyors béketeremtésben érdekelt, és ezt komolyan kell venni” – jelentette ki.

„Reméljük, hogy Donald Trump sikerrel fog járni, és reméljük, hogy a beiktatásáig hátralévő időszakban sem az amerikai demokraták, sem a háborúpárti európai politikusok nem tudnak olyat tenni, amivel még nagyobb bajt okoznak, eszkalálják a háborút, s lehetetlenné teszik a béketeremtést” – fúzte hozzá.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden arról beszélt, hogy Orbán Viktornak nincs befolyása Vlagyimir Putyinra, és nem tud nyomást gyakorolni rá. Erre a magyar miniszterelnök azt írta a közösségi oldalán, hogy nem reagálnak „semmilyen provokációra”.

Orbán válasza Zelenszkijnek: „Nem reagálunk semmilyen provokációra”

Az ukrán elnök a Putyinra gyakorolt magyar nyomás erősségét kérdőjelezte meg.

Szintén kedden az ukrán külügyminiszter felszólította a „magyar tisztségviselőket”, hogy „hagyjanak fel a béke és karácsony témájában történő erkölcstelen manipulációkkal, és tartózkodjanak az agresszor állammal való egyoldalú kapcsolattartástól”. A tárca Orbán Viktor szavaira reagált, aki múlt héten telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal, majd pénteki rádióinterjújában elmondta, azt javasolta az orosz elnöknek, hogy karácsony estéjén nagyszabású fogolycserét hajtsanak végre Oroszország és Ukrajna között, és karácsonyi tűzszünetet hirdessenek, de azt az ukránok végül elutasították. Orbán karácsonyi tűzszünetről szóló kijelentését néhány nappal ezelőtt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója is bírálta. 

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 19. 20:15

George Szirtes: Károly király olvasta a verseimet, Nemes Nagy Ágnesnek mindig vittem virágot

Hamarosan fogadja III. Károly, hogy átadja neki a királyi udvar költészeti díját, de vajon kell-e cilindert viselnie? És miért nem jár pénz a díjjal? A magyar származású költő-műfordítóval a brit uralkodó versolvasási szokásairól, a költők anyagi megbecsüléséről és arról is beszélgettünk, hogy miért hagyta abba Krasznahorkai angolra fordítását.