A pénzmosás és terrorszervezetek finanszírozása miatt körözött szaúdi olajmilliárdos, Ghaith Pharaon már az első, rövid időtartamra érvényes C típusú vízum kérelmezésénél tudta, hogy találkozni fog Orbán Viktorral – derült ki az Index szerint a vízumkérelem során rögzített információkból, amelyekről Demeter Márta képviselő számolt be a portálnak.
Amikor Ghaith Pharaon 2014 őszén Bejrútban schengeni vízumhoz folyamodott, hogy Magyarországra jöjjön, az illetékesek tudták, hogy Orbán Viktorral találkozik majd – állította az Indexnek Demeter Márta országgyűlési képviselő, akinek lehetősége volt betekintenie a Pharaon vízumigénylésével kapcsolatos adatokba a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM).
Demeter szerint a vízumügyintézés során rögzített adatokban fel van tüntetve, hogy Pharaon Magyarországon a miniszterelnökkel találkozik majd, méghozzá azon a rendezvényen, amelyet Jordánia tiszteletbeli konzulja, Zaid Naffa szervez. Ezt Naffa jelezte az eljáró illetékeseknek, akiknek a vízumintézés során Pharaon is megerősítette a találkozó tényét.
Mindez Demeter szerint azt mutatja, hogy Pharaon nem véletlenül találkozott a Naffa által szervezett díszvacsorán Orbán Viktorral, hanem eleve ezt tervezte, olyannyira, hogy a vízumigényléskor a jordániai konzul és ő is hivatkozott erre.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium az Indexnek nem cáfolta Demeter állítását.
„Ghaith Pharaon úr vízumkérelme ügyében a KKM már nyilvánosságra hozta a vízum igénylésének körülményeit, álláspontunk szerint az ügy előkészítő anyagai nem nyilvánosak. Miniszter úr az országgyűlési képviselőknek – így Demeter Máriának is – biztosította a betekintés jogát, ez azonban nem azonos a belső előkészítő anyagok teljes nyilvánosságával” – írták.
Demeter szerint az általa megnézett dokumentumok nem belső előkészítő anyagok, ahogy azt a külügyi tárca állítja, és nem is minősített adatok. És bár az általa látott információk között természetesen volt személyes adat, például Pharaon születési adatai, de az, hogy Pharaon már a vízum intézésekor jelezte, Orbánnal találkozik majd, nem személyes adat, és kulcsfontosságú lehet a még mindig homályos Pharaon-ügy tisztázásában.
Októberben derült ki, az FBI és az Interpol által 25 éve körözött, terroristák pénzelésével és pénzmosással gyanúsított Ghaith Pharaon megvásárolta a miniszterelnök Cinege utcai házával szemközti telket és villát – idézte fel az Index. Azóta a fél magyar sajtó és több ellenzéki politikus próbálja kideríteni, hogyan történhetett meg ilyesmi, éppen akkoriban, amikor Orbán Viktor hetente elmondja, hogy meg kell védeni az országot a bevándorlóktól és a terroristáktól.
De a Pharaon-ügyben több hónap elteltével sem látni tisztán, mert a történet szereplői és az érintett magyar hatóságok vagy összevissza beszéltek, vagy nem mondtak semmit, Ghaith Pharaon pedig időközben elhunyt.