A közmunkások képzésére költött 30 milliárd forintból közel 38 ezer embert sikerült tanítani.
2016 februárja óta közel 38 ezer közmunkás vett részt a kormány által finanszírozott képzéseken - derül ki Cseresnyés Péter, az NGM államtitkárának Szél Bernadett LMP-s képviselő írásbeli kérdésére adott válaszából.
Szél Bernadett arra kérdezett rá, hogy hány közmunkás részesül állami képzésben, Cseresnyés pedig kifejtette, a 30 milliárd forintos "Alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzése" című projektben közel 37 949-en kezdtek tanulni, közülük pedig már 18 962-en már sikeresen be is fejezték tanulmányaikat. Jelenleg 17 523-an tanulnak a programban, úgyhogy úgy tűnik, volt némi lemorzsolódás.
Az államtitkár kifejtette, a projektben több mint 200 féle képzésen lehet tanulni, amik 60 százaléka államilag elismert végzettséget adó OKJ-s képzés (például asztalos, CNC gépkezelő, óvodai dajka), 30 százaléka egyéb szakmai képzés (például betanított festő-mázoló, betanított kőműves), és hozzávetőleg 10 százaléka egyéb képzés (például felzárkóztató képzések).
Cseresnyés azt is hozzátette, csak formai és szakmai követelményeknek megfelelő képző intézmény valósíthat meg képzést, így szakképzési centrumok, más állami fenntartású iskolák, valamint piaci képző intézmények is részt vesznek a programban.
Az államtitkár azt is hozzátette, a legközelebbi kormányülésen tárgyalni fognak egy közfoglalkoztatásból történő kivezetés elősegítéséről szóló előterjesztést, amelyben több javaslatot tesznek a rendszer megreformálására is, a kormány ugyanis a versenyszféra munkaerőigényének kielégítését tekinti elsődleges célnak.