A Fidesz kommunikációs igazgatója rövid közleményben mondta meg a tutit az ellenzéki pártok családon belüli erőszakról szóló kerekasztalbeszélgetése után. Hidvéghi Balázs szerint a migránsok és a bevándorlók jelentik a legnagyobb veszélyt a nőkre.
Az ellenzéki parlamenti pártok képviselői a nők elleni erőszak felszámolását célzó isztambuli egyezmény ratifikálását, az intézményrendszer hatékonyságának növelését, a jelzőrendszer tagjainak védelmét és országos társadalmi szemléletformáló kampányt sürgették a Liberálisok családon belül erőszakkal foglalkozó keddi kerekasztalbeszélgetésén. Megállapodtak abban is, hogy szakértői szinten együttműködnek egy közös gyermekvédelmi charta kidolgozásában.
Szél Bernadett, az LMP társelnöke arról beszélt, hogy a kormánypártoknak egyre nehezebb megmagyaráznia, hogy miért nem akarják ratifikálni az egyezményt. Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó pedig azt mondta, hogy a magyar társadalom legalább annyira álszent a családon belüli erőszak ügyében, mint ahogyan a kormánypártok viselkednek.
Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a pártjától megszokott pársoros közleményben rendezte le a kérdést, illetve mondta meg, hányas a kabát.
Szó szerint idézzük a közleményt:
„A nőkre jelenleg a bevándorlás és a migránsok betelepítése jelenti a legnagyobb veszélyt Európában. Ahol a migránsok megjelentek, ott ugrásszerűen megnőtt a nők és a gyermekek elleni erőszakos bűncselekmények száma. Ugyanazok most, akik egy kerekasztalnál szavakban a nőkért aggodalmaskodnak, együtt akadályozták meg, hogy a parlament elfogadja a migránsok betelepítését megtiltó alaptörvény-módosítást” – zárul a közlemény.