Itthon MTI 2017. január. 11. 11:46

Itt van Sorosék válasza: folytatjuk!

A Nyílt Társadalom Alapítványok továbbra is a demokratikus gyakorlatot, jogokat és igazságosságot akarják erősíteni.

A Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations) folytatni fogják munkájukat Magyarországon, annak ellenére, hogy a szervezet szerint a kormány ellenzi a tisztességesebb, elszámoltathatóbb társadalmakért folytatott missziójukat - közölte Christopher Stone, a szervezet elnöke szerdán az MTI-vel.

Magyarországon és szerte a világban is minden eddiginél jobban összepontosítunk arra, hogy helyi csoportokkal dolgozva erősítsük a demokratikus gyakorlatot, jogokat és igazságosságot - írta Christopher Stone angol nyelvű közleményében.

A szervezet elnöke emlékeztetett arra, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok az elmúlt három évtizedben "elképesztően széles körben" nyújtottak támogatásokat: a kommunizmus időszaka alatt fénymásolókkal segítették információhoz jutni az embereket, az 1990-es években internet programot valósítottak meg magyar iskolákban, több mint 3 millió dollárral (882 millió forinttal) támogatták az iskolás gyerekek étkeztetését, ultrahangos készülékekkel segítették a magyar kórházakat, és több mint háromezer ösztöndíjat biztosítottak magyar diákoknak, köztük a jelenlegi kormányfőnek. Emellett - folytatja a közlemény - a szervezet 2010-ben, a vörösiszap-katasztrófát követően 1 millió dollárt adott a veszélyes anyag eltávolítására.

Jelenleg a Nyílt Társadalom Alapítványok több mint 60 magyar civil szervezetet támogatnak, amelyek olyan ügyeket segítenek, mint a független újságírás, a civil részvétel, valamint a korrupció és a diszkrimináció elleni küzdelem - áll a közleményben.

Mint arról beszámoltunk, Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke keddi sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy hírek szerint törvényjavaslat készül a civil szervezetek vezető tisztségviselőinek vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségéről, úgy fogalmazott: a "Soros-birodalom" "álciviljeit" azért tartják fenn, hogy "a globális nagytőkét és a politikai korrektség világát átnyomják a nemzeti kormányok fölött". "Ezeket a szervezeteket minden eszközzel vissza kell szorítani, és azt gondolom, hogy el kell innen takarítani. És most ennek, úgy érzem, eljött a nemzetközi lehetősége" Donald Trump amerikai elnökké választásával - mondta.

Korábban a TASZ is közölte, nem ijednek meg Németh Szilárd szavaitól: "Továbbra is azért fogunk harcolni, hogy megvédjük ügyfeleinket és minden magyar állampolgárt a hatalom túlkapásaival szemben."

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.