Itthon MTI 2016. június. 29. 12:28

Nézőpont: Még mindig több a baloldali, mint a jobbikos

A Jobbik tábora csak a pártválasztók körében ér fel a baloldali pártokéval, amit a liberális és baloldali szavazók rendkívüli passzivitásával magyaráz a kormányközeli elemző intézet.

A Nézőpont Intézet kutatása szerint a teljes felnőtt népességen belül még mindig nagyobb a baloldali pártok aránya, mint a Jobbiké.

Az intézet Heti Válasz számára készült legfrissebb közvélemény-kutatásából kiderül, hogy a pártok támogatottságát nézve a teljes felnőtt népességen belül nincsenek az előző hónaphoz képest érdemi változások: a Fidesz-KDNP 28, a Jobbik 13, az MSZP 8, a DK 7, az LMP 4, az Együtt és a PM pedig 1-1 százalékos támogatottsággal bír. Ez azt jelenti, hogy az egykori baloldali összefogásban részt vevő pártok, vagyis az MSZP, a Demokratikus Koalíció, az Együtt, és a Párbeszéd Magyarországért támogatottsága együttesen még mindig nagyobb (17 százalék), mint a Jobbik-tábor.

A Nézőpont felmérése szerint a legvalószínűbb listás eredményeket nézve a Fidesz-KDNP 40, a Jobbik 24, az MSZP 11, a DK 10, az LMP 7, az Együtt 2, míg a PM tábora 1 százalékos. Ezen a bázison a Jobbik-baloldal párharc kiegyenlített, de elsősorban a baloldali szimpatizánsok rendkívüli passzivitása miatt - írta összegzésében az kutatóintézet.

A  18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint reprezentatív telefonos közvélemény-kutatás 2016. június 17-19. között készült 1000 fő megkérdezésével.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.