Itthon hvg.hu 2016. június. 29. 11:19

Jogerősen pert nyert a Fidesz ellen a Helsinki Bizottság

A bíróság szerint a kormánypárt megsértette a Helsinki jó hírnevét, amikor közleményében a migrációs adatok meghamisítással vádolta a civileket. A pernyertes szervezet közölte, menekültek segítésére fordítják a Fidesz egymillió forintját.

A Fidesz valótlanul állította, hogy adatokat hamisított a Magyar Helsinki Bizottság, és ezzel megsértette a szervezet jó hírnevét – döntött jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla. A párt egymillió forintos kártérítést fizet a Helsinkinek.

A Fidesz egymillió forintját a Helsinki Bizottság menekültügyi programjára fordítják – ígérték a civilek.

A Magyar Helsinki Bizottság jóhírneve és becsülete megsértése miatt adott be keresetet tavaly júniusban a Fidesz májusi közleményét kifogásolva. "A nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesítő álcivil Helsinki Bizottság pofátlan módon a fekete-fehér adatokat is próbálja meghamisítani. Hazugságaikkal szemben a tény az, hogy 2014-ben a menedékkérők négyötöde, mintegy 35 ezer ember nem háborús övezetből érkezett Magyarországra, tehát megélhetési bevándorló volt" – írta a Fidesz közleményében.

Első fokon a Fővárosi Törvényszék januárban adott igazat a Magyar Helsinki Bizottságnak.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.