Nem engedték a PM-nek, hogy kifeszítse az egészségügyi tiltakozás jeleként a hatalmas fekete zászlóját a Parlamentre, ezért az aktivisták, köztük több politikussal, letáboroztak a Parlament előtt.
Egy 200 négyzetméteres hatalmas fekete zászlót próbáltak felakasztani a Párbeszéd Magyarországért aktivistái a Parlament kapujánál lévő rácsra.
Karácsony Gergely zuglói PM-es polgármester, Tordai Bence, a párt elnökségi tagja, illetve Szabó Tímea parlamenti képviselő is a helyszínen volt, és amikor az aktivisták felmentek a Parlament lépcsőjére, a parlamenti őrség megpróbálta megakadályozni őket, rövid dulakodás is kialakult.
Az aktivisták ezután a lépcsőre fektették le a nagy fekete zászlót, amelynél le is táboroztak.
Szabó Tímea társelnök újságíróknak azt mondta: közösen vállalnak szolidaritást a kórházi dolgozókkal, és közösen tiltakoznak az egészségügy tarthatatlan állapota miatt. A független képviselő felemelte szavát a kormány "embertelen és szívtelen politikája" ellen. Hozzátette: az orvosok és az ápolók egyharmada már külföldre menekült, az intézményekben nincsenek meg az ellátáshoz szükséges eszközök, a betegek pedig "lassan meghalni járnak a kórházakba".
A társelnök bejelentette: pártjuk pénteken petíciót indít és aláírásgyűjtésbe kezd annak érdekében, hogy a kormány tegye vissza az egészségügybe az elmúlt öt évben kivett 400 milliárd forintot, az ágazat dolgozóinak biztosítson "emberhez méltó béremelést", mindent tegyen meg a kórházi fertőzések visszaszorításáért, szüntesse meg a várólistákat és pótolja a hiányzó háziorvosokat.
A készenléti rendőrség két egységgel vonult ki a helyszínre.