2016. február. 29. 17:06 MTI Utolsó frissítés: 2016. február. 29. 17:34 Itthon

Megerőszakoltak egy 82 éves nőt, majd az út közepén hagyták a testét

A bűncselekményt a múlt héten követték el Miskolcon, a feltételezett elkövetőt előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.

Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy férfit, aki bántalmazott és megerőszakolt egy 82 éves asszonyt Miskolcon – közölte a Miskolci Törvényszék hétfőn.

A megalapozott gyanú szerint a férfi február 23-án áthívta a lakásába a 82 éves nőt, akit bántalmazott, majd "vele szemben szexuális erőszakot követett el". Ezután a magatehetetlen sértettet kivitte a lakásból és az ingatlan előtti négysávos úton, a felezővonalon hagyta.

Az asszony a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A bíróság álláspontja szerint ha a gyanúsított bűnössége megállapítható, akkor akár 12 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható vele szemben.

A gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint mentális, pszichés állapota miatt feltételezhető, hogy szabadlábra kerülése esetén akár hasonló jellegű bűncselekményeket követhetne el, ezért a bíróság az előzetes letartóztatásáról döntött – közölte a törvényszék elnökhelyettese.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.