2016. február. 09. 10:45 hvg.hu Utolsó frissítés: 2016. február. 09. 12:11 Itthon

14 éves gyereket raboltak ki egy pesti piacon

A fiú éppen elővette pénzét a zsebéből, amikor a 39 éves támadó fellökte, és miközben még a földön feküdt, kicsavarta a kezéből 19 ezer forintját – legalábbis így szerepel a vádiratban. Az ügyészség bíróság elé állítja a feltételezett rablót.

Rablás miatt emelt vádat a X. és XVII. kerületi ügyészség egy 39 éves férfi ellen, aki a vád szerint tavaly októberben egy 14 éves fiút rabolt ki egy XVII. kerületi piacon.
 
A férfi a vádirat szerint tavaly október 25-én dél körül odalépett a 14 éves sértetthez, aki éppen készpénzt vett elő a zsebéből. A vádlott nagy erővel meglökte őt, a fiú a földre esett, majd a támadó a földön fekvő gyerek kezéből kicsavarta 19 ezer forintját, és elfutott.
 
A férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói azonosították, majd három héten belül elfogták.
 
A jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő vádlottat a kerületi ügyészség rablás bűntettével vádolja, amely két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.
 
                            
                                                         
Hirdetés