2016. január. 08. 11:57 MTI Utolsó frissítés: 2016. január. 08. 13:55 Itthon

Gyárfás megköszönte Orbán jószolgálati felajánlkozását

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke az MTI-nek egy rövid köszönömmel reagált pénteken arra, hogy Orbán Viktor felajánlotta "jószolgálati" képességeiket a Hosszú Katinka úszóval kialakult vitában.

Az úszószövetséggel kapcsolatos ügy szereplői kiváló sportemberek – mondta Orbán Viktor a szokásos pénteki rádióinterjújában. Hozzátette, miután olimpiára készülünk, nemzeti ügyről van szó, ezért felajánlotta "jószolgálati" képességeiket, "csak valaki mondja meg, mi az, amiben a kormányzat segíteni tud, hogy sok kiváló ember együttműködése ne lehetetlenüljön el".

A világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka először karácsony előtt tartott sajtótájékoztatót, ahol közölte, elégedetlen a Magyar Úszó Szövetség teljesítményével és hozzáállásával. Kritikáit szerdán, ugyancsak sajtótájékoztatón megismételte, és azt is mondta, nem fogadja el azt a szerződést, amelyet a szövetség ajánlott számára decemberben.

Az ügy folyományaként az úszóválogatott szövetségi kapitánya, Kiss László csütörtökön lemondott posztjáról, azonban Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök azt mondta, nem nyugszik bele a szakember döntésébe, mivel a magyar úszósportnak szüksége van Hosszú Katinkára és Kiss Lászlóra is.

 

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.