Itthon hvg.hu 2016. január. 06. 07:09

Lehegesztették az Andrássyn a csatornafedőket Cameron vizitje előtt

Rendkívüli, a legmagasabb fokozatú biztonsági intézkedések mellett várja Orbán Viktor brit kollégája, David Cameron miniszterelnök csütörtöki látogatását – írta a Blikk. A lap szerint például lehegesztették a csatornafedeleket az Andrássy úton, mert Cameron vélhetően koszorúzni fog a Hősök terén.

David Cameron csütörtöki villámlátogatásával kapcsolatban a titkolózás lényegesen nagyobb, mint pél­dául a tavaly februári Vlagyimir Putyin-vizitet megelőző napokban – közölte a Blikk.

A lap szerint alig 48 órával a brit kormányfő érkezése előtt sem közölte a Miniszterelnökség a vendég programját, és a megszokottakkal ellentétben még akkreditálni sem lehetett egyetlen eseményre sem az újságíróknak.

Csak annyit tudni, hogy Cameron a Parlamentben tárgyal Orbán Viktorral, majd a Sándor-palotában Áder János államfő fogadja. "A sajtóprogramok egyelőre nem nyilvánosak, még minden változhat, így az újságírók akkreditációja sem lehetséges" – közölte a lappal a Miniszterelnöki Hivatal sajtóirodája.

AFP / Pool / Virginia Mayo

A legmagasabb szintű biztonsági intézkedéseket vezetett be a Terrorelhárítási Központ (TEK), amely az angol titkos­szolgálatokkal közösen felel majd Cameron biztonságáért. Több alternatív útvonallal készülnek a biztonsági erők, de ezeket előre nem teszik közzé.

A robbanásbiztos páncéllimuzin útvonalát tetőkön hasaló mesterlövészek és rendőrségi helikopterek biztosítják majd a repülőtértől a Parlamentig – tette hozzá a beszámoló.

Az biztosnak tűnik, hogy David Cameron koszorúzni készül a Hősök terén – ezt látszik alátámasztani az is, hogy az Andrássy út valamennyi csatornafedlapját az elmúlt két napban lehegesztették és parkolási tilalmat rendeltek el.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.