Itthon MTI 2015. november. 20. 15:23

Gyurcsányék erőszak és vér nélkül akarnak győzni

A DK elnöke egy rendezvényen arról beszélt, hogy alkotmányos forradalomra van szükség, ugyanis szerinte a 2010-es állapotokat felülíró megoldásokra van szükség. Jövő februárra készül el a párt új, "kvázi kormányprogramja".

Nem fülke-, hanem alkotmányos forradalomra van szükség Magyarországon Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint, aki az Új Köztársaságért Alapítvány és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoportja pénteki budapesti konferenciáján beszélt erről.

A volt kormányfő azt mondta, ennek szükségességéről meggyőzni a polgárokat "nehéz munka lesz". Arról, hogy vidékre indul a konferenciáról, kijelentette, "hittérítő munkát folytatunk demokratikus apostolokként". Azt, hogy tényleges forradalommal döntsék meg a rendszert, a politikus azzal utasította el, hogy erőszak és vér nélkül akarnak győzni, visszaállítani a demokráciát. 

"Nem lehet a jogállam sérelmét, az alkotmányosság sérelmét egy másik sérelemmel helyretenni" – jelentette ki a jogszabályok átalakításáról szólva. Szavai szerint a DK talán az egyetlen párt ma, amelyik folyamatosan hangsúlyozza, hogy "ez a kormány mindennap árt az országnak, ezért aztán az az érdekünk, hogy amilyen gyorsan csak lehet, ez a kormány menjen".

Hozzátette, változtatva korábbi álláspontján már nem gondolja, hogy az alkotmányos keretekben "nagyjából ott kell folytatni, ahol 2010-ben abbahagytuk", hanem bonyolultabb, összetettebb, többlépcsős, a 2010-es állapotokat felülíró megoldásokra van szükség. Hozzátette: jövő februárra készül el új pártprogramjuk, amely "kvázi kormányprogram".

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.