Szijjártó: Magyarország elvárja az európai szolidaritást
Az uniós tagállamok közül jelenleg Magyarországra érkezik a legtöbb illegális bevándorló, ezért az ország elvárja az európai szolidaritást, az EU segítségét az ügyben – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a köztévében.
Elfogadhatatlan és érthetetlen, hogy miközben ide jön a legtöbb illegális bevándorló, a legnagyobb figyelem még mindig a Földközi-tengeren át érkezőkre jut – közölte Szijjártó Péter a köztévé műsorában.
Szerinte itt lenne az ideje, hogy az unió végre komolyan vegye a helyzetet, mert bár Magyarország eddig is igyekezett felhívni a figyelmet a nyugat-balkáni útvonal jelentőségére, az EU eddig nem tett érdemi lépéseket. Hozzátette, ezért javasolta, hogy ősszel Budapesten konferenciát rendezzenek az ügyben.
Szijjártó Péter azt mondta, rendkívül súlyos kérdésről van szó, amelyről higgadtan, a tényekre alapozva kell beszélni.