Itthon hvg.hu 2015. június. 05. 14:47

"Mind megélhetési bevándorló" – mi a baj Orbán logikájával?

Nem számít "biztonságos harmadik országnak" az a három európai állam, ahová Orbán Viktor pénteki nyilatkozata szerint visszaküldené a Magyarországra érkező migránsokat. Görögországba egy 2011-es strasbourgi döntés óta maga Magyarország sem küld vissza menedékkérőket. Ha komolyan vennénk Orbán szavait, Magyarország csak szerbiai és Ukrajnából érkező migránsokat fogadhatna be – mondta a Helsinki Bizottság szakértője.

Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában az eddiginél is élesebb hangot vitt a kormány bevándorlóellenes retorikájába. Azt mondta, Magyarország tudja, hogy vannak a világban válságövezetek, és az ott élők valóban méltók a védelemre.

Csakhogy a migránsok, akik közül igen sokan háborús övezetekből érkeznek, a kormányfői logikai szerint "mindannyian megélhetési bevándorlók", mert a legtöbb menekülő útközben áthalad az Orbán szerint biztonságos országnak tekinthető Szerbián, Macedónián, illetve Görögországon. Oda kellene tehát visszaküldeni őket.

Orbán felvetésével az a baj, hogy az említett országok – amelyek egyfajta lerakatnak számítanak az embercsempészek útvonalain – nem nyújtanak hatékony védelmet a menekülteknek. Nem felelnek meg a "biztonságos harmadik ország" fogalmának sem a magyar törvénykezés, sem az EU-s jogok szempontjából – mondta a hvg.hu-nak Pardavi Márta, a Helsinki Bizottság társelnöke.

AFP

Az EU-tag Görögországról az Emberi Jogok Európai Bírósága 2011. januárban bizonyította, hogy a minimális jogokat sem biztosítják a menekülteknek. Azóta az EU-tagországok sem küldenek vissza oda senkit, akkor sem, ha a görög rendszerben már regisztrálták a menedékkérőt. Mellesleg Magyarországról sem küldtek vissza oda migránst az utóbbi években – mondta Pardavi Márta.

A szakember ismeretei szerint Szerbia és Macedónia sem felel meg a menekültkérdést jelenleg szabályozó dublini rendszerben meghatározott biztonságos harmadik ország fogalmának.

Macedóniában az UNHCR 2013-as, részletesen dokumentált jelentése szerint a menedékkérők el sem jutnak a menedékvédelmi eljárásig, és ha mégis, a döntéshozatal silány és kiszámíthatatlan. Előfordul, hogy a migránsok hajléktalanként sínylődnek, vagy ha a rendőrök elfogják őket, nem foglalkoznak azzal, hogy honnan jöttek, hanem elszedik a maradék pénzüket, és átkergetik őket a zöldhatáron, vissza Görögországba. Úgy, hogy közben akár a levegőbe vagy a földbe is lőnek a nyomaték kedvéért.

Túry Gergely

A Helsinki Bizottság többször járt Szerbiában, hogy tanulmányozza az ottani menekültügyi rendszert. Az Orbán Viktor szerint biztonságos országban nagyon kevés a menekülttábor, emiatt a migráns menedékkérelmét nem is veszik nyilvántartásba, ha nincsen helye. Akinek nem sikerül regisztráltatnia magát, annál fennáll a kockázat, hogy visszaküldik például Macedóniába.

Csak Ukrajnából és Szerbiából fogadunk be menedékkérőket?

A szakember szerint ha komolyan vennénk, amit Orbán Viktor péntek reggel elmondott, akkor Magyarország sok ezer emberen követné el a visszaküldés és ezáltal a kínzás tilalmának megsértését. Hiszen olyan államokba küldené vissza a migránsokat, ahonnan nagy eséllyel a hazájukba is visszatoloncolhatnák őket.

Orbán szavai Pardavi Márta szerint azt jelentik, hogy Magyarország csak a környező országokból érkező migránsokat tekintené menedékkérőnek, és mivel az EU-tagállamok érthető okokból kiesnek, Ukrajna és Szerbia jöhetne szóba mint küldő ország.

Hirdetés