2015. április. 16. 15:20 MTI Utolsó frissítés: 2015. április. 16. 17:11 Itthon

Saját seriffet kap az összes miskolci választókerület

Támogatta a miskolci közgyűlés csütörtökön az úgynevezett seriffrendszer bevezetését: minden választókerület kap egy-egy önkormányzati rendészt.

A miskolci önkormányzat rendészeti feladatot ellátó munkatársainak száma 2010-ben még csak 81 volt, a közgyűlés mostani döntése nyomán pedig már 160 lesz. Ez a létszámbővítés szükséges volt ahhoz, hogy mind a húsz miskolci választókerület saját rendészt, azaz seriffet kaphasson – szerepelt az előterjesztésben.

Az előterjesztés adatai szerint húsz emberrel emelik a közterületen szolgálatot teljesítő csoport létszámát, az irodai alkalmazottak pedig kettővel lesznek többen. A seriffek közterület-felügyelő képzést kapnak, részt vesznek kommunikációs és konfliktuskezelő tréningeken – közölte a miskolci önkormányzat az MTI-vel.

A választókerületekben szolgálatot teljesítők kiemelt feladata a közvetlen, aktív és eredményes kapcsolattartás a lakossággal és az önkormányzati képviselőkkel, a rendőrséggel és a polgárőr-egyesületekkel, továbbá a szabályszegések észlelése, valamint a rendészeti intézkedések hatékonyságának növelése. Az a cél, hogy bizalmi kapcsolat alakuljon ki a közösségi rendészek és a lakosság között. 

A közgyűlési vitában nem volt olyan felszólaló, aki nem támogatta a létszámbővítést.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.