2015. március. 25. 19:17 MTI Utolsó frissítés: 2015. március. 25. 19:08 Itthon

Az MSZP egyeztetésre hívja az ellenzéki pártokat a Quaestor-ügyben

Az MSZP csütörtökre egyeztetésre hívja az ellenzéki pártokat a Quaestor-ügyben - közölte Tóbiás József, a párt elnök-frakcióvezetője, kiemelve: a legitimitását vesztett Orbán-kormány körül kialakult helyzetben az ellenzék erőinek közös és összehangolt fellépésére van szükség.

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Sopronban beismerte, napokkal a Quaestor csődje előtt ő utasította minisztereit, hogy a brókercégekben levő kormányzati pénzeket vegyék ki, viszont semmit nem tett azért, hogy az emberek megtakarításait mentse - írta közleményében Tóbiás József MSZP-elnök. Kiemelte: Orbán Viktor tudta, hogy emberek tízezrei mennek csődbe, de ahelyett, hogy megvédte volna őket, a saját pénzét és embereit menekítette. Tóbiás József szerint a kormányfő "elárulta és cserbenhagyta az embereket". Véleménye szerint a kormányfő személyesen felelős azoknak a pénzéért, akik a becsődölt brókercégeknél tartották megtakarításaikat.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője ezért azt kezdeményezte, hogy az ellenzéki pártok képviselői csütörtökön a Képviselői Irodaházban tárgyaljanak a kialakult helyzetről.

Orbán Viktor egy Sopronban tartott szerdai sajtótájékoztatón közölte, ő rendelte el, hogy a minisztériumok vegyék ki a brókercégeknél tartott pénzüket.    

A kormány ülésén hozott rendelkezés úgy szólt, hogy minden minisztériumnak át kell néznie, van-e pénzügyi kapcsolata brókercégekkel, "állomásoztat-e" náluk közpénzt, és ha igen, azonnal vonja ki onnan, mert ilyen, "dominóhatással fenyegetett" időszakban "egyetlen forintnyi közpénzt sem szabad tartani" brókercégeknél - mondta a miniszterelnök.

A Külgazdasági Külügyminisztérium azt közölte, hogy a minisztérium és háttérintézményei nem rendelkeztek semmilyen törvénytelen információval a Quaestor pénzügyi helyzetével kapcsolatban. A tárca közleményében kitért arra is, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vezetősége március 5-én döntött arról, hogy kiveszi a tőkéjét a Quaestortól. E döntésnek köszönhetően a közpénz nem került veszélybe, nem veszett el - írták.

Ellenzéki pártok szerdán Orbán Viktor miniszterelnök lemondását követelték, illetve azt közölték, hogy bennfentes kereskedelem gyanúja miatt feljelentést tesznek.

Hirdetés