2014. október. 31. 07:19 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 31. 08:58 Itthon

Norvég nem a Kehi-vizsgálatra: így reagált a kormány

Csepreghy Nándor örül, hogy a norvég fél is úgy látja, szükség van a civilek vizsgálatára. A kormány elkötelezett a civil pénzek helyzetének rendezésére – mondta.

A kormány elkötelezett a civil pénzek helyzetének rendezésére – mondta a Magyar Nemzet pénteki számának a Miniszterelnökség helyettes államtitkára.

Csepreghy Nándort a lap azzal összefüggésben kérdezte, hogy megjelent a budapesti norvég nagykövetség honlapján az oslói kabinet válasza a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentésére. A válaszból az derül ki: Norvégia független vizsgálók véleményében bízik, és nem fogadja el a Kehi jelentésének megállapításait. A szövegben rögzítették – idézte a lap –, hogy Norvégia a magyar kormánnyal és az Európai Unióval kötött megállapodás értelmében kötelezte el magát a támogatások biztosítására, a megállapodást azonban álláspontjuk szerint a magyar fél egyoldalúan megszegte. Szerintük a Kehi vizsgálata azért volt jogtalan, mert a civil szervezeteknek küldött norvég támogatások esetében nem magyar költségvetési pénzekről van szó. A közleményt azzal zárják, hogy a korábbi megállapodás alapján készek folytatni a kormánnyal a párbeszédet. 

Csepreghy Nándor minderre úgy reagált: céljuk, hogy ezek az összegek a civil társadalom széles köreihez eljuthassanak és civil célokat szolgáljanak. Az államtitkár örömét fejezte ki, hogy a norvég fél is úgy látja, szükség van a vizsgálatra. Egyúttal abban bízik, az minél gyorsabban befejeződik, hogy legyen lehetőségük párbeszédet folytatni a kérdésről – írta a Magyar Nemzet.

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.