Itthon hvg.hu 2014. augusztus. 27. 09:26

Megvan, mi okozta a miskolci paneltüzet

Egy zárlatos olajradiátor miatt kaphatott lángra a miskolci panelház egyik második emeleti lakása. Kilenc ember került kórházba a tűzeset miatt.

Az eddigi vizsgálatok szerint egy olajradiátorban kelektezett zárlat okozott tüzet kedd hajnalban egy miskolci panelház második emeleti lakásában – közölték az ATV Híradójában.

Az ATV-nek a házban lakók egyike a kórhzában idézte fel a történteket: "Arra ébredtem, hogy recseg-ropog valami, tehát egy nagyon durva hangra. Kinéztem gyorsan az ablakon, és azt láttam, hogy elég nagy, jó méteres szélességű lángcsóva jön föl felénk, mert mi az ötödiken lakunk." Egy másik lakó falhoz hasonlította az épületet elborító füstöt.

MTI / Vajda Péter

A tűz miatt 30 lakót kiköltöztettek, és 9 ember került kórházba, köztük két gyerek. 

A gyerekeket enyhe füstmérgezéssel vették fel, ők még kedden hazamehettek. Öt felnőttet a toxikológián kezelnek, várhatóan őket is hamarosan kiengedik a kórházból – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház még kedden

Egy embert égési sérülésekkel kezelnek a traumatológián, biztosat az állapotával kapcsolatban két-három nap múlva tudnak mondani.    

MTI / Vajda Péter
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.