Eldőlt: Orbán és Lázár a Várba költözik
A Miniszterelnökség Központi Hivatala a Várba, a Színház utcába költözik a Karmelita kolostor helyén átépülő irodákba, derül ki a Magyar Közlöny pénteki számából. Vagyis eldőlt, amire Orbán Viktor régóta vágyott, és bő egy hónapja ismét megpendített, hogy hivatalával két éven belül ideköltözik.
A Miniszterelnökség Központi Hivatala a Várban lévő Színház utcai ingatlanegyüttesbe költözik, írja a Magyar Közlöny pénteken megjelenő száma. A költözés a Színház utca 5-11 és az 1-3. szám alatti ingatlanok, valamint az egykori tábori püspökség szomszédos területét érinti.
Az ingatlanok egy részén már eddig is működtek irodák, melyeket egy ingatlaniroda oldalán 13.5-17 euró négyzetméter áron kínáltak, de a bérbeadó már levette az oldalról az ajánlatot. Az ingatlan felújítását és átépítését 2016. március 15-ig kell befejezni, melyet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint az egyes kiemelt beruházásokért felelős kormánybiztos (feltehetően Baán László, a Liget Projekt kormánybiztosa) felügyel.
A Színház utca 1-3 alatt működik már 13 éve a Nemzeti Táncszínház. Amikor júniusban Orbán VIktor arról beszélt, hogy két éven belül a hivatala a Várba költözik a Karmelita kolostorba, a magyar táncművészet egyik legfontosabb műhelyét ez nagy meglepetésként érte. "Ez a terv sosem volt konkétan kimondva" - magyarázta Szalay Tamás, a Magyar Táncművészek Szövetségének titkára az Index-nek.
Most ki lett.