Tavaly 55 ezer lakásban keletkezett tűz, ami azért elég soknak tűnik. A biztosítók szövetsége szerint átlagosan 800 ezer forint kár keletkezik egy lakástűzben. Idén már 45 ember vesztette életét ilyen tűzesetekben. A villámcsapás az elektromos készülékekben is kárt tesz, érdemes odafigyelni.
Tavaly egész évben 55 ezer, az idén május végéig 27 ezer lakástűz keletkezett Magyarországon. A kárt szenvedett lakások átlagos értéke 10 és 20 millió forint közötti - mondta Bérczi László tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság felügyelője kedden.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) által rendezett tájékoztatón Balla Attila, a szakmai szervezet lakásbiztosítási bizottságának elnöke az átlagos lakástűzkárt 800 ezer forintban határozta meg.
A dandártábornok elmondta, hogy a tűz általában mindössze 3-4 négyzetméteren pusztít a lakásokban, de a füst és a hő további károkat okoz.
Tavaly 855 embert mentettek ki lakástüzekből a tűzoltók, az idén eddig 359-et. Lakástűzben tavaly 94-en haltak meg, az idén eddig 45-en.
Kruppa Attila, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület tűzvédelmi munkabizottságának vezetője elmondta, hogy a hőszigeteléssel olyan anyagok kerülnek az épületek felületeire, amelyek egy villámcsapás miatt képesek meggyulladni. Hozzátette, hogy a villámcsapás nemcsak közvetlenül okoz kárt, hanem közvetve - az elektronikus eszközöket károsítva - is. Egyes eszközök, mint például a kazán vagy a hűtőgép nem is húzhatók ki a konnektorból, így marad a túláram elleni védelem. Ennek leghatásosabb eszköze az, amely az egész házat lekapcsolja villámcsapás esetén az elektromos hálózatról.
Balla Tamás elmondta, hogy 2010 első napjától a múlt év végéig 214 ezer villámcsapás okozta kárt regisztráltak a biztosítók. Ennek fele közvetlen, míg a másik fele közvetett kár volt. A kifizetett kártalanítás elérte a 17 milliárd forintot. Ugyanebben az időszakban 30 ezer tűzkár volt, 25 milliárd forintos kárkifizetéssel.
A 4,2 millió magyarországi lakás 72 százaléka biztosított, ami jó arány a régióban, de a fejlettebb uniós országokban a biztosítási arány meghaladja a 90 százalékot - tette hozzá a bizottsági elnök.