A hét közepi nyárias időt követően pénteken felerősödő szél kíséretében egy gyenge hidegfront éri el hazánkat, de a hétvégén ismét napos idő várható – áll az Időkép többnapos előrejelzésében.
A hét eleji felhősebb, kissé hűvösebb napokat követően, szerdán és csütörtökön újra a napsütés kerül túlsúlyba, kellemesen meleg, nyári időre számíthatunk, majd pénteken hidegfront érkezik.
A hét harmadik és negyedik napján hazánk nagy részén sok napsütésre készülhetünk, az időnként megnövekvő felhőkből szerdán legfeljebb a délnyugati, csütörtökön pedig a délkeleti határ mentén alakulhat ki egy-egy jelentéktelen zápor. A múlt hetihez hasonló hőségtől nem kell tartanunk, a friss hajnalokat követően, délutánonként általában 25-28 fok körül alakul a hőmérséklet. Mivel a napsugarak beesési szöge az évnek ebben a szakaszában a legnagyobb, az UV-sugárzás 11 és 15 óra közötti időszakban erős, több helyen nagyon erős lesz, így célszerű gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
A hét utolsó munkanapján északnyugat felől, felerősödő szél kíséretében hidegfront érkezik. A front vonulását csupán elszórtan kísérheti egy-egy zápor, északkeleten és délnyugaton esetleg zivatar, de a szárazságot mérséklő jelentősebb csapadékra továbbra sincs kilátás.
A front mögött szombaton és vasárnap ismét a napsütésé lesz a főszerep, csapadék csak elvétve alakulhat ki futó záporok formájában. Mérsékelten meleg, kissé szeles hétvége vár ránk, hajnalonként ismét jelentősen felfrissül a levegő.