2014. május. 29. 18:51 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 29. 18:50 Itthon

Jobbik: marad a gazdagoknak kedvező kormányzás

A Jobbik nem remél nagy változást a kormányzati politikában a következő négy évben – mondta Dúró Dóra, a párt szóvivője csütörtökön, miután Orbán Viktor megnevezte harmadik kormányának miniszterjelöltjeit.

A jobbikos politikus szerint "Orbán Viktor azt a formát hozta, amire lehetett számítani", a kormánynévsor nem okozott meglepetést, gyakorlatilag majdnem minden miniszterjelölt neve szerepelt már korábban a sajtóban. Dúró Dóra jelezte: szakmai kritikáikat a bizottsági meghallgatásokon mindegyik jelöltnek el fogják mondani.

Megjegyezte: magával a kormánystruktúrával sem értenek egyet, hiszen olyan kiemelt területek, mint az oktatás, az egészségügy és a szociális terület nem kapnak önálló tárcát, hanem továbbra is "egy minisztériumba zsúfolva" kell működniük, ami a Jobbik álláspontja szerint nem lehet hatékony.

Az ellenzéki párt azt is sérelmezi, hogy a vidékfejlesztési helyett földművelésügyi tárcát hoznak létre, amit szintén visszalépésnek minősítenek.

Dúró Dóra azt mondta: nagy változást nem remélnek, hiszen alapvető személyi változások nem lesznek a kormány összetételében. "Ugyanarra a gazdagoknak kedvező kormányzásra számíthatunk, ami az elmúlt négy évben is volt" – jegyezte meg.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.