Rekordot dönthetett az április választás költsége
A korábban feltételezett összegnél alacsonyabb lehet az EP-választások költsége, az április országgyűlési választások azonban a korábban tervezett 6-6,5 milliárd helyett 8 milliárdba is kerülhettek – írta a Világgazdaság.
Az európai parlamenti választásra megközelítőleg 5 milliárd forint kiadást terveztek – közölte a VG-vel a Nemzeti Választási Iroda (NVI). Ebből a tervek szerint a különböző urnák, a szavazófülkék, az egységcsomagok, valamint ezek csomagolás és szállítása 142 millió forint körül várható.
Még az április 6-i országgyűlési választások előtt az NVI azt közölte a lappal, hogy idén várhatóan 6-6,5 milliárd forintba fog kerülni egy-egy voksolás – az országgyűlési, az EP, és az önkormányzati választás. Korábban a három esemény várható költségét 18-19,5 milliárdra tették, ami már jóval túllépte az idei és a tavalyi büdzsében erre biztosított 12,3 milliárdos keretet.
A 6-6,5 milliárdos tételhez képest az EP-választásokra tervezett 5 milliárd csökkenést jelent.
A korábbiaktól eltérően az idén már egyfordulós országgyűlési választásokkal kapcsolatban az NVI legutóbb 8 milliárd közeli tervezett összeget jelzett a VG-nek, de a kiadások pontos mértékéről még nincsen információ. Így valószínű, hogy az idei április volt minden idők legköltségesebb választása Magyarországon, mivel a korábbi parlamenti választások 5,5-5,4 milliárd forintba kerültek – tette hozzá a lap.