A nemzetek Európájában gondolkodik az EP-választásokon induló, de egyébként unióellenes Jobbik.
A Jobbik az "Európai Egyesült Államok" helyett nemzetek Európájában gondolkozik és Magyarország eddigi Uniós tagságáról szóló kimutatást sürget. Staudt Gábor, a párt országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az Európai Unió egy "szuperállam" irányába indult el, a szervezet Lisszabon után alapvetően megváltozott és már nem az, ami Magyarország 2004-es csatlakozásakor volt. Kifogásolta az EU beavatkozási kísérletét például az akác kiirtásával összefüggésben, álláspontja szerint erről nem ott kellene dönteni.
A Jobbik képviselője leszögezte: a nemzetek Európájában, az együttműködésben hisznek és vissza kell fordulni a mostani tévútról. Staudt Gábor úgy vélte: az uniós források nem jutnak el a megfelelő helyekre, s egyik kormány sem vont gazdasági mérleget a tagságról. Az ellenzéki politikus egy ilyen kimutatás elkészítését sürgette. Kitért arra: pártja programjában a termőföld megvédése, a kis- és közepes vállalkozások védelme és forrásokhoz juttatása, valamint a magyar bérek európai szintre való felzárkóztatása szerepel.
A Jobbik szerint tiszta vizet kell önteni a pohárba és meg kell kérdezni az embereket, hogy milyen irányba képzelik a jövőt.
A párt Európai Parlamenti részvételi szándékának okait firtató kérdésre azt mondta: ott kell lenni, ahol a döntések születnek, hogy ráhatással tudjanak lenni a folyamatokra. A kívánt mandátumok számát illetően Staudt Gábor nem bocsátkozott becslésekbe, de jelezte: jobb eredményre számítanak, mint 2009-ben.
Az ellenzéki képviselő a pálinkafőzés szabadságáról szóló európai bírósági döntésre úgy reagált: az olyan ősi magyar szokást érint, amibe az Európai Uniónak nem kellene beleszólnia. Ez az a "birodalmi szemlélet", ami ellen fel kívánnak lépni, s kiállnak a jelenlegi magyar szabályozás mellett - szögezte le.
A Jobbik többször is nyíltan kifejezte unióellenességét. 2012 januárjában egy tüntetésen Vona Gábor, a párt elnöke az Európai Unióból való kilépés szükségességét hangsúlyozta, a rendezvény végén pedig Novák Előd, a Jobbik alelnöke a színpadra szólította Murányi Leventét, akit 56-os szabadságharcosként mutatott be, és elégették az Európai Unió zászlaját.
Idén februárban a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás már másodszorra vette le a helyéről a parlamenti ülésteremben található uniós zászlót. A képviselő először kidobta a lobogót a Parlament ablakán, másodjára pedig a WC-be vitte azt.