2013. június. 14. 11:04 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 14. 11:27 Itthon

Tarlós: az MTA elfogadja a római-parti mobilgát koncepcióját

Elfogadja a parti árvízvédelmi fal beruházási koncepcióját a Római-parton a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester.

A városvezető tájékoztatása szerint az akadémiai szakvélemény végleges ökológiai terv készítését, a mai karakter megőrzését, a környezetvédelmi és természetvédelmi szempontok pályázati kiírásba építését, az úgynevezett lábazati kőszórás felülvizsgálatát és az altalaj feltárását javasolta. Ezeket a főváros megteszi - tette hozzá.

A főpolgármester elmondta, hogy az Akadémia bizottsága megkapta a fővárostól az elkészített vízjogi-létesítési engedélyezési tervet, az árvízvédekezési havária tervet, a favédelmi és környezeti hatástanulmányt. Utóbbival cáfolta azt a civil felvetést, hogy ilyen nem készült volna.

Tarlós István közölte: az MTA az önkormányzati döntéseket, és azt figyelembe véve, hogy a Nánási út-Királyok útja nyomvonalon duplájába kerülne a beruházás, korrektnek találta mások mellett a műszaki tervet és a műtárgy magassági vonatvezetését. Utóbbi legalább olyan védelmet biztosít a csillaghegyi övezet lakóinak, mint a jelenlegi elsőrendű védvonal - tette hozzá. 

A városvezető kitért arra is, hogy az Akadémia egyetértett az alapozás koronaszintjének olyan megválasztásával, amivel csökkenteni lehet az alumíniumszerkezet magasságát és ezzel a beruházás költségeit is. Hozzátette: a bizottság elfogadta azt is, hogy a szivárgásgátló fal és a mögötte elhelyezett szivárgó kombinációjával meg lehet akadályozni a talajvíz jelentős emelkedését.

A főpolgármester ismét elmondta: a mobilgát építésével párhuzamosan az elsőrendű védvonalat is megerősítik. A Műegyetem április végén adta ki szakvéleményét, amely ugyancsak a főváros álláspontját támasztotta alá.

A Királyok útja-Nánási út nyomvonalon húzódó 3,1 kilométeres védvonalat három szakaszra osztották: a Pünkösdfürdő és az Őrtorony utca közötti mintegy 1330 méteres, az Őrtorony utca és a Rozgonyi Piroska utca közötti 800 méteres, valamint a Rozgonyi Piroska utca és Nánási köz közötti 580 méteres szakaszra. Az első és második szakaszon alumínium betétpallós szerkezet lesz, a Rozgonyi Piroska utca torkolatánál pedig a jelenlegi kerítés elbontásával és új, vízzáró vasbeton fal megépítésével alakítják ki a tervek szerint a védművet.  A harmadik szakaszon ugyancsak mobil, alumínium árvízvédelmi fal lenne, a tervezett nyomvonal a Kadosa utcáig húzódik. A védmű 954 centiméter magas lenne, a beruházás összköltsége várhatóan 3,5 milliárd forint.

Mint az Origo alapján korábban megírtuk, az MTA szakvéleménye korrekt műszaki tervként jellemezte a mobilgát építésére vonatkozó terveket, a kilenctagú bizottságból pedig heten értett egyet a szakvéleménnyel, egy ember nem hozott végleges döntést, egy pedig, az ökológus Vida Gábor különvéleményt fűzött hozzá, amelyben jelezte, szerinte az ökológiailag kevesebb kárt okozó megoldást kell választani.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.