2013. április. 14. 19:09 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 14. 18:56 Itthon

Árvíz - készülnek a Tisza-menti településeken

Az emelkedő tiszai vízállások miatt esetlegesen kialakuló árvízi jelenségek bevédésére is felkészültek a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) szakemberei, így többek között tiszaburai műemlék templomnál, Szolnokon a Gutenberg téri lakóházaknál illetve Tószegen lovardánál.

A Tisza magas vízállásakor rendre visszatérő gond, hogy Tiszaburán a műemlék templomban és környékén a folyóhoz való közelség miatt feltör a víz. A 2000. évben bekövetkezett árvíz során például a templombelsőben a padozatig ért a víz - emlékeztetett Nagy Réka, a Kötivizig sajtóreferense. Tájékoztatása szerint a 2010-es árhullámoknál szivattyúzással már sikerült szárazon tartani a templomot, és most is ezt szeretnék elérni a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat közreműködésével.

Gáncs Kristóf, a szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója az MTI-nek vasárnap elmondta: a szivattyúkat hétfőn telepítik a templomhoz, és a tervek szerint egy hétig üzemeltetik a gépeket önkénteseikkel a műemlék épület megvédéséért. Munkájukat mindenki segítheti a 1353-as adományvonal felhívásával - tette hozzá.

Szolnokon a Tisza és a Zagyva találkozásánál fekvő Gutenberg tér lakóházainál az úgynevezett drénszivárgó gyűjtőaknákhoz már kitelepítették a szivattyúkat, ezen helyszínen a tervek szerint hétfőn kezdik el a szivárgó és fakadó vizek gépi átemelését.

Tószegen a lovarda mögött korábban a gazdák kérésére elbontott ideiglenes töltés helyén mintegy 80 centiméter magasságú nyúlgát építését kezdik meg a szakemberek a várható vízállás miatt és a hullámverés elleni védelem érdekében.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?