A női vezetők arányával védekezik Balog az ENSZ-kritikával szemben
Ertsey Katalin volt LMP-s független képviselő Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszterhez intézett írásbeli kérdésében azt firtatta, hogy mit tesz a kormány az ENSZ női esélyegyenlőséggel foglalkozó bizottságának (CEDAW) kiritkájával kapcsolatban. A miniszter válaszában a női vezetők arányával, valamint a kismamákat érintő intézkedésekkel védekezett.
Az ENSZ-bizottság jelentésében több mint 60 pontban fogalmazott meg ajánlást Magyarország részére, többek között bírálta a család fogalmának túl szűk értelmezését, valamint azt, hogy a nőket leginkább anyai és gondozó szerepben láttatják.
Balog Zoltán válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy az Eurostat adatai szerint Magyarország dobogós helyen áll az unióban a női vezetők arányát illetően, ugyanis hazánkban a vezetői munkakörökben dolgozók 41 százaléka nő, ami pedig jelentősen magasabb az unió 33 százalékos átlagánál. Balog szerint Magyarországon a 215 ezer vezető beosztásból 87 ezret nők töltenek be, a törvényhozók, igazgatási és érdekképviseleti vezetők 37 százaléka; a gazdasági és költségvetési szervezetek vezetőinek 55 százaléka; a termelési és szolgáltatást nyújtó egységek vezetőinek 32 százaléka; valamint a gazdasági tevékenységet segítő egységek vezetőinek 43 százaléka nő.
Balog ezért meglepőnek találta, hogy Ertsey éppen azon a kormányon kéri számon a nők esélyegyenlőségének javítására irányuló lépéseket, "amely az elmúlt közel három évben már számos intézkedést tett e téren". Balog válaszában kitért a nők számára a 40 év letöltött szolgálati idő utáni nyugdíjba vonulás lehetőségére, arra, hogy a kismamák dönthetnek arról, szülés után hamarabb visszamennek-e dolgozni, vagy tovább maradnak otthon gyermekiekkel, valamint arra, hogy a gyest ismét a gyermek három éves koráig lehet igénybe venni.
A gyermekek elhelyezésének biztosítása érdekében 2010-2011 között a bölcsődei férőhelyek számát 9 százalékkal, a családi napközikét pedig 50 százalékkal növelték, 2013 végéig pedig mintegy 8 ezerrel, vagyis 21 százalékkal lesz több az összes férőhely száma - írta Balog, aki megemlítette a mindkét szülő számára igénybe vehető gyermek utáni pótszabadságot.
Összességében Balog megállapítja, hogy az elmúlt években számottevően javult a nők, különösen a gyermeket nevelő anyák helyzete, az ENSZ által kritizált több pontra azonban nem tért ki.