2013. március. 18. 15:41 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. március. 18. 15:31 Itthon

ÉszakOnline: Elhallgatták a miskolci közös koszorúzást

Az MSZP, a DK és az Együtt 2014 közösen is koszorúzott Miskolcon, ám ezt a műsorközlő utasításra elhallgatta - írja az ÉszakOnline.

Az idei március 15-i ünnepség közeledtével a hagyományoknak megfelelően a miskolci rendezvény szervezői megjelentették felhívásukat, melyben azt kérik a miskolciaktól, a pártoktól, civil szervezetektől, hogy akik koszorút, virágokat kívánnak elhelyezni a városi ünnepség helyszínein, jelezzék a szervezőknek.

Amikor az ünnepi beszédeket, az ünnepi műsort követően elkezdődik a koszorúzás, a műsorközlő tájékoztatja az ünneplőket, hogy egymás után, sorban, mely szervezetek, pártok nevében éppen kik helyezik el a megemlékezés virágait a talapzaton - írja az ÉszakOnline.

Az MSZP, a Demokratikus Koalíció, illetve az Együtt 2014 - Szolidaritás korábban úgy döntött, hogy bár a három szervezet külön-külön is koszorúz, de közösen, a miskolci demokratikus ellenzéki pártok nevében egy negyedik koszorút is elhelyeznek Petőfi Sándor szobránál. Utóbbi szándékukat március 8-án be is jelentették a szervezőknek, a koszorúzók nevének leadásával. A Miskolci Kulturális Központ Ifjúsági Házának munkatársa fogadta bejelentkezésüket, sőt, március 13-án elfogadták az egyébként még időben érkező változtatási kérelmüket is (a DK nevében koszorúzó személye változott meg, erről tájékoztatták az illetékeseket) - számol be a lap.

Ehhez képest a március 15-ről március 17-ére halasztott koszorúzási ünnepségen minden másként alakult. Az MSZP önkormányzati képviselője, a párt miskolci irodavezetője, Bartha György aznap délután a következőket írta a Facebookon: „Reggel először velem közölték a szervezők, hogy a fent említett közös koszorút elhelyezni szándékozó szervezeteket hangosan nem mondják be, mert le lett tiltva. Ezért a szervezők a koszorút elhelyezték a [sor] végére, majd amikor már mindenféle szervezetek végeztek, akkor le lehet rakni. Úgy is történt. A rendezvényt felkonferáló nem említette, hogy a fent említett szervezetek közösen emlékeznének".

Bejegyzéséből kiderült az is, hogy miközben a három szervezet képviselője mindenféle felkonferálás nélkül elhelyezte a koszorút, Varga Gergő miskolci önkormányzati képviselő – felháborodásában – odament a mikrofonhoz, átvette azt a műsorvezetőtől, s bemondta, hogy akkor éppen kik, mely szervezetek nevében koszorúznak.

„Mi volt az akadálya annak, hogy a szervezetek – miután külön-külön is megemlékeztek egy-egy koszorúval – közösen is leróhassák tiszteletüket Petőfi szobránál úgy, hogy az ünneplőket ennek tényéről is tájékoztassa a műsort vezető munkatárs?" – kérdezte az ÉszakOnline vasárnap délután Dobos Tímeától, a városháza a szóvivőjétől. A választ hétfőn, nem sokkal 13 óra előtt kapták meg.

"Március 8-án az alábbi megkeresés érkezett az ünnepséget szervezőkhöz: 'Tisztelt ünnepségszervezők! Bejelentjük, hogy a Petőfi szobornál koszorút helyezünk el: a miskolci demokratikus ellenzékipártok nevében a megemlékezés virágait Dr. Simon Gábor az MSZP Dr. Tompa Sándor a Demokratikus koalíció és Tóth László az Együtt 2014-Szolidaritás képviselői helyezik el'.

Az ünnepi megemlékezésen tehát a fentiek szerint helyezhették el a koszorúkat, amit a műsorközlő be is mondott. Vagyis az ünneplő tömeg előtt elhangzott az MSZP, a DK és az Együtt 2014 Szolidaritás neve. Arra, hogy ezek a pártok, szervezetek közösen is elhelyezzenek koszorút, előzetesen nem érkezett igény, így ezt a műsorközlő újra nem is mondhatta be, de a koszorút e nélkül is elhelyezhették volna, abban őket senki sem akadályozta meg!" - válaszolta a miskolci városháza szóvivője a lapnak.

Minderre az Észak Online újabb levéllel válaszolt, melyben leírták, hogy tudomásuk szerint éppen az általa idézett szöveg (illetve annak a március 13-án javított változata, ahol dr. Tompa Sándor helyett Debreczeni József neve szerepel) nem hangzott el a rendezvényen, az érintettek ezt kifogásolták. Az MSZP, a DK és az Együtt 2014 külön-külön valóban koszorúzott, s az általuk bejelentett szöveg el is hangzott, ez azonban nem. "Az általa is idézett szöveg a három szervezet közös koszorújának elhelyezésekor miért nem hangozhatott el?" - tette fel a kérdést a lap. A  válaszra még várnak.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?