2013. március. 11. 19:40 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 11. 19:37 Itthon

"Zavaró déjá vu érzésünk van" - az európai Zöldek is kritizálják az alaptörvényt

A Zöldek és az Európai Szabad Szövetség közös EP-frakciójának társelnöke szerint a módosítás "aláássa a független Alkotmánybíróság szerepét" és a kisebbségek jogait.

Az Európai Parlament (EP) zöldpárti frakciójának társelnöke szerint a magyar Országgyűlés által hétfőn elfogadott alkotmánymódosítás újabb visszalépést jelent a demokrácia szempontjából.

A német Rebecca Harms, a Zöldek és az Európai Szabad Szövetség (angol rövidítéssel: EFA) nevű politikai csoportosulás közös EP-frakciójának társelnöke nyilatkozatában annak a véleményének adott hangot, hogy a módosítás "aláássa a független Alkotmánybíróság szerepét" és a kisebbségek jogait.

"Zavaró déjá vu érzésünk van, amint ismét antidemokratikus törvényeket fogadnak el, és az Orbán vezette kormány figyelmen kívül hagyja a nemzetközi emberi jogi testületek által hangoztatott aggodalmakat" - olvasható Harms közleményében.

Rui Tavares portugál zöldpárti politikus, aki az EP szabadságjogi szakbizottságában a magyarországi jogállamiság állapotáról szóló jelentés elkészítésével megbízott munkacsoport vezetője, úgy fogalmazott: az elfogadott alkotmánymódosítások a jelek szerint aláássák az Alkotmánybíróság jogkörét és az alapvető jogokat. Ha bebizonyosodna, hogy ez így van, akkor szerinte az EU és intézményei "kénytelenek lennének újra nyitni bizonyos kérdések értékelését Magyarországon".

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.