2013. február. 08. 14:29 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 08. 14:28 Itthon

Módosítaná a Ptk.-t az LMP

Az LMP zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújt be a Polgári törvénykönyvhöz (Ptk.) annak érdekében, hogy a közfeladattal összefüggő bennfentes információk alapján kötött szerződéseket a bírósági érvényteleníthesse - közölte Schiffer András parlamenti frakcióvezető pénteken Budapesten.

Példaként említette, hogy pártjuk közérdekű adatkéréssel próbált információhoz jutni egy olyan ügyben, amelyben "egy Fidesz-közeli és a győri városi önkormányzathoz közeli jogász" megvásárolt egy telket, amelyikről "lehetett tudni előre", hogy várhatóan rendkívül értékes lesz az Audi számára.

Szavai szerint ezután döntöttek úgy, hogy pártjuk egy zárószavazás előtti módosítót nyújt be  a Polgári törvénykönyvhöz a közfeladattal összefüggő bennfentes szerződések megtámadhatóságáról.

Az LMP azt javasolja, hogy ha valaki "akár minisztériumi, akár önkormányzati folyosón meghall egy bizalmas információt", és ez alapján olyan szerződést köt, amelyből vagyoni előnye származik, akkor azt a szerződést bíróságon lehessen érvényteleníttetni - jelentette ki.

Amikor valaki a közfeladattal összefüggő bennfentes információkkal szerez pénzt, azzal ugyanúgy megcsapolja a közvagyont, mint amikor valaki "fizikálisan folyat ki" pénzt a közös vagyonból - mondta.

 

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.