2012. augusztus. 27. 15:57 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 27. 16:46 Itthon

Sikeres volt a csókakői akció a rendőrség szerint

Sikeresnek nevezte a csókakői akciót a Fejér megyei rendőr-főkapitányság lapunknak nyilatkozó szóvivője. „A rendőrség bűncselekmény megakadályozására nyilvánította műveleti területté Csókakőt, és mivel nem történt szombaton bűncselekmény a faluban, az akció sikeres volt” – mondta a rendőrség szóvivője.

Szombaton a rendőrség nagy erőkkel vonult ki a Fejér megyei faluba, mivel arról értesültek, hogy ott bűncselekmény elkövetésére készül egy csoport. Árgyelán János, a Jobbik Fejér megyei elnöke a Fejér Megyei Hírlapnak azt nyilatkozta, hogy a rendőrség azért vonult ki, mert a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda tagokat készült felavatni a településen. Ezt az állítást a rendőrség sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta. Csókakő egész területét műveleti területté nyilvánították, az utakat lezárták és a faluba érkezőket igazoltatták. Eközben egy másik helyszínen, Dunaföldváron 130 „újoncot” avatott fel a Gárda, akik a szervezet régi egyenruháját viselték. Ez az „egyenruhás bűnözést” tiltó Btk.-cikkely szerint bűncselekménynek minősül.

Korábban a Fejér megyei rendőrség annyit közölt, „a rendelkezésre álló adataik alapján Csókakő belterületén bűncselekmény elkövetése volt valószínűsíthető”, de sem a bűncselekmény formáját, sem az értesülés forrását nem nevezték meg. Ennek megakadályozására és a település közbiztonságának fenntartására Simon László megyei rendőrfőkapitány a települést műveleti körzetté nyilvánította.

Kérdésünkre a főkapitányság elmondta: szombatra nem jelentettek be rendezvényt vagy demonstrációt Csókakőn, arra viszont, hogy milyen forrásból kapta azt az értesülést a rendőrség, hogy a betiltott Magyar Gárda fog felvonulni a településen, a szóvivő nem kívánt válaszolni. A csókakői önkormányzatnál kérdésünkre megerősítették, hogy nem nyújtottak be hozzájuk területfoglalási kérelmet.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.