2012. július. 25. 14:40 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 25. 14:39 Itthon

A Jobbik előzetesben látná Biszku Bélát

A Jobbik arra kéri az ügyészséget, mérlegelje Biszku Béla előzetes letartóztatásának lehetőségét, hogy megakadályozzák a volt belügyminiszter és Mátsik György volt ügyész "összebeszélését és egymás befolyásolásával a valós tények megmásítását".

Szilágyi György és Apáti István ellenzéki képviselő ezt szerdán Budapesten jelentette be. Hozzátették: a párt kéri az ügyészséget arra is, hogy Mátsik György esetében indítson hivatalból eljárást, és ha ezt nem teszi meg, akkor a Jobbik tesz feljelentést emberiség elleni bűntettek miatt.

Szilágyi György hangsúlyozta, álláspontjuk szerint Biszku Béla és Mátsik György is kommunista bűncselekményeket követett el, és ezek eltitkolására összebeszélhetnek, vagy befolyásolhatják egymás vallomását. Apáti István úgy fogalmazott: a Jobbik szerint a zsidóság ellen elkövetett bűncselekmények esetében a magyar igazságszolgáltatás túlzottan aktív, sőt proaktív, míg a magyarság ellen elkövetett bűncselekmények esetén határozottan passzív.

Szerinte ezt bizonyítja az is, hogy a Biszku Béla ellen tett jobbikos feljelentés nyomán február óta nem tett semmilyen konkrét lépést az ügyészség. A jobbikos politikus leszögezte: pártja nem büntetlenséget követel a náci háborús bűnösöknek, hanem egyenlő, egységes mércét, és azt, hogy végre Biszku Béla ellen is indítsanak büntetőeljárást. 

"Ha Csatáry Lászlót felelősségre lehet vonni, akkor Biszku Bélát is ugyanilyen törvények, ugyanezen paragrafusok alapján felelősségre lehetne vonni" - mondta Apáti István.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.