2012. július. 09. 21:52 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 09. 21:50 Itthon

Index: az NFM miatt szavazták le a dugódíjat

Az Index szerint a dugódíjról szóló indítványt azért szavazták le a Fidesz és a KDNP képviselői pénteken, mert egy korábbi alkotmánybírósági döntés alapján aggályokat fogalmazott meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a dugódíj jelenlegi koncepciójával szemben.

György István főpolgármester-helyettes hétfőn azt mondta a hírportálnak, hogy alkotmányossági aggályok miatt szavazta le pénteken az Országgyűlés a dugódíj bevezetéséről szóló kormánypárti javaslatot. György István, aki tagja a Fidesz parlamenti frakciójának is, hozzátette: az aggályokat az NFM fogalmazta meg a kormánypárti frakcióknak megküldött levelében.

Az Index úgy tudja, az NFM a levelet mások mellett Rogán Antalnak, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének is elküldte. Egy kormánypárti képviselő az mondta a portálnak: a pénteki szavazás előtt tájékoztatták a frakciót az NFM kifogásairól. "A politikus szerint ez azonban nem példátlan, korábban is előfordult, hogy elbuktak a kormánypárti képviselők által benyújtott indítványok. Hozzátette: így legalább lesz idő kijavítani a javaslatot, nem az Alkotmánybíróság előtt fog elbukni".

Az ügyben a portál megkereste a tárcát, ahol azt a választ adták, hogy az Alkotmánybíróság egyik korábbi határozatára hivatkozva fogalmazták meg a kifogásaikat.

Az NFM szerint a parkolásról szóló jogszabályokhoz hasonlóan a dugódíjról szóló javaslat sem szabályozott minden részletet, ezért fennállt annak az esélye, hogy azt is megsemmisíti az Alkotmánybíróság. A minisztérium azt írta: a kérdéskört az őszi ülésszakon tárgyalhatja újra az Országgyűlés, addig pedig el lehet készíteni az alkotmányossági aggályokat kiküszöbölő szövegváltozatot. A tárca hozzátette azt is, hogy a dugódíj bevezetését a minisztérium nem vitatta - olvasható a cikkben.

Az Országgyűlés pénteken 14 igen, 305 nem és 1 tartózkodás mellett leszavazta azt a módosító javaslatot, amely lehetővé tette volna a behajtási díj kivetését a fővárosban.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.