2012. június. 26. 12:00 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 26. 18:09 Itthon

Nyirő és Wass Albert is tartja a helyét a NAT-ban

Nem tervezik a Nemzeti alaptanterv (NAT) felülvizsgálatát a közeljövőben - mondta Hoffmann Rózsa oktatái államtitkár. Ennek megfelelően a zsidó szervezetek kérésének sem tudnak eleget tenni, akik szeretnék elérni, hogy mellőzzék a szerintük antiszemita szerzőket a NAT-ból.

A Nemzeti alaptantervet a közelmúltban hagyta jóvá a kormány, egyelőre nem tervezik annak felülvizsgálatát - így reagált Hoffmann Rózsa a keddi kormányszóvivői tájékoztatón arra, hogy magyarországi zsidó szervezetek és szövetségek előző nap felszólították a kabinetet: haladéktalanul vizsgálja felül az alaptantervet, és mellőzze abból Nyirő Józsefet, Sinka Istvánt, Szabó Dezsőt és Wass Albertet, mert meglátásuk szerint antiszemiták voltak.

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott nyilatkozatukban úgy fogalmaztak, a négy író "a gyűlölet, az antiszemitizmus mételyét" terjesztette, és terjeszti ma is, ezért "nem fogadható el, hogy a magyar ifjúság oktatásának szerves részét képezzék".

Az oktatási államtitkár újságírói kérdésre kedden azt mondta: az említett szerzők nem a kötelezően tanítandó tananyag részét képezik. Nem tilos az iskolákban más szerzőket is tanítani, ezért a tiltakozók aggodalma "nem igazán megalapozott" - tette hozzá.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?