Máig munkanélküli a 2005-ben megszűnt Budapesti Nőház volt óvónője, ráadásul az utolsó néhány hónapra járó fizetését sem kapta meg. A feloszlott egyesület számláján 2004 novemberében még 2 238 000 forint volt, amelyből legalább részben ki lehetett volna fizetni a két óvodapedagógus alkalmazott bérét. Kis idő múlva az összeg nagy része nyomtalanul eltűnt, a számlakivonatokban csak néhány, összesen 100 ezer forint értékű átutalást rögzítettek – mondta a hvg.hu-nak a Nőház korábbi alkalmazottja, akit cikkünkben Zsuzsának hívunk, de valódi nevét saját kérésére nem közöljük. A maradék pénzzel se a bank, se a számlát kezelő Dalos Rimma, a Budapesti Nőház Közhasznú Egyesület akkori elnöke nem tudott elszámolni. Az alkalmazottak egyike a hiányzó összeg miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, de a rendőrség bizonyíték hiányában megszüntette a nyomozást.

A Nőház Közhasznú Egyesületet 2003 végén hozta létre tizenkét civil szervezet, Lévai Katalin akkori esélyegyenlőségi miniszter erkölcsi és anyagi támogatásával. Az egyesület célja a női esélyegyenlőségért küzdő szervezetek segítése, valamint jogi, munkaügyi és nevelési tanácsadás volt. Az alapítók között találjuk többek között a NANE Egyesület, a Habeas Corpus Munkacsoport és a MINők Egyesület képviselőit. A Nőház anyagi hátterét kezdetben Lévai Katalin kormányhivatala biztosította, vagyis állami pénzből működött a szervezet.

Ők ajánlottak munkát

A Nőház központjául szolgáló Városligeti fasori villát, amelyet a Resonator Kft.-től béreltek (az akkori ingatlanárak mellett rendkívül magasnak számító) havi 1,1 millió forintért, a tervek szerint rendezvények, konferenciák tartására akarták használni. A Resonator egyik tulajdonosa a cégadatok szerint abban az időben az a Költő Magdolna volt többek között, aki 2009-től a Malév többségi tulajdonosa is lett. Az alapítók szerették volna, ha a programokon minél több kisgyerekes anya is részt vesz, így felmerült, hogy a villát egy gyerekmegőrző létesítésével próbálják „családbaráttá” tenni.

„Munkanélküli óvodapedagógusként, a rádióban hallottam először a Nőházról, az igazgató, Dalos Rimma nyilatkozott az egyesületről” – mesélte a Nőház volt dolgozója. „Óvodapedagógusként korábban az egri Tescóban szerveztem gyerekmegőrzőt, amely azonban megszűnt, de a berendezését felajánlottam megvásárlásra a Nőház Egyesületnek. Dalos Rimma ekkor ajánlott nekem állást a gyermekmegőrzőben” – tette hozzá.

Teljesíthetetlen ígéretek

A Nőház gyermekközpontjában két óvónő kapott állást, feladatuk eredetileg nevelési tanácsadás és a látogatók gyerekeinek felügyelése volt. A munkaszerződést határozott időre, kettő, illetve egy évre kötötték, a fizetést havi rendszerességgel, banki átutalással kapták, bár különböző plusz juttatásokat a munkáltatók már az első hónapban visszatartottak anyagi problémákra hivatkozva.

Hamarosan egymás után kezdtek mutatkozni az újabb és újabb aggasztó jelek. Mivel a Nőház rendezvényei a vártnál jóval kevesebb kisgyermekes anyát vonzottak, Dalos másféle munkákat adott a két óvónőnek, például takarításra vagy a könyvelés vezetésére utasította őket, holott ezek nem is szerepeltek a munkaköri leírásukban. Kora őszre már lehetett tudni, hogy az egyesület anyagi fedezete megszűnt, de Dalos ezt egyelőre titkolni próbálta az alkalmazottak előtt. Zsuzsa elmesélte: a Nőház anyagi helyzetéről véletlenül értesült. Munka közben Taigás Katalin, Lévai Katalin munkatársa érkezett a Nőházba és az anyagiakról kezdett vitatkozni Dalossal. Dalos ekkor még nyugtatni próbálta az alkalmazottakat, azt ígérte, az állami pénzcsapokat hamarosan újra megnyitják és kifizetik az akkor már hónapok óta elmaradt fizetésüket.

Utólag tudták meg, hogy megszűnik a munkahelyük

A bejelentés, hogy a Nőház november 30-án megszűnik, teljesen váratlanul érte a dolgozókat. Zsuzsa aznap egyedül dolgozott a gyerekmegőrzőben, Dalos mégis „elfelejtette” vele közölni a fejleményeket. A hírt csak munka után, az egyik alapítótól tudta meg.

„Amint kiderült, hogy a Nőház anyagi helyzete tarthatatlanná válik, kezdeményeztem az egyesület feloszlatását és azt, hogy a még meglévő pénzből legalább részben fizessék ki az óvónők elmaradt bérét” – nyilatkozta a hvg.hu-nak Juhász Géza, a Habeas Corpus Munkacsoport igazgatója, aki a Nőház elleni munkaügyi perben is tanúskodott a két károsult mellett. Az alapítói ülést követően Dalos Rimma lemondott az elnökségről és a továbbiakban nem vett részt az egyesület életében, utódot azonban nem sikerült kijelölni. Az alapítók közül senki sem akarta vállalni az elnökséget, egyesek egy külsős ügyvéd, mások egy felszámolóbiztos kijelölését javasolták, holott az akkori jogszabályok szerint felszámolóbiztos csak üzleti vállalatok megszűnésénél illetékes, civil szervezetekénél az utolsó elnöknek kell végrehajtania a felszámolást.

Juhász azt mondta, az egyesület anyagi ügyeit Dalos és az általa vezetett Magyar Országos Nőház Alapítvány (MONA) intézte, ők kötötték az eredeti szerződést a Resonator Kft.-vel is, ami már korábban is viták forrása volt Dalos és az alapítók között, hiszen az ingatlan bérléséért a piaci árnál jóval többet fizettek és a felújított villa „hideg légköre” sem vonzotta kifejezetten a látogatókat. Juhász szerint az azóta megszűnt MONA "erősen SZDSZ-es kötődésű szervezet volt", tagjai között több SZDSZ-es politikust, vagy házastársukat találhatjuk. „Nem sokkal a Nőház alapítása után Lévai Katalint Göncz Kinga váltotta a miniszteri székben, az esélyegyenlőségi kormányhivatalt összevonták az ifjúsági, családügyi és szociális tárcával. Nagyjából ezzel egy időben elzárták a pénzcsapot” – mondta Juhász.

Sorozatos bírói hibák

Lemondása után Dalos Rimma elérhetetlenné vált. Végül 2004. december 10-én a budapesti munkaügyi bíróságon keresetet adtak be Dalos ellen, és 2005 novemberében a bíróság első fokon az elmaradt bérek és az azt terhelő késedelmi kamatok kifizetésére ítélte a Dalos Rimma által képviselt (bár hivatalosan már megszűnt) Budapesti Nőház Közhasznú Egyesületet. Az ítéletet az alperes megfellebbezte, amelynek a bíróság egy újabb hiba folytán helyt adott, pedig erre Dalosnak nem lett volna lehetősége, mivel ekkorra már lemondott a (hivatalosan már nem is létező) szervezet elnökségéről. A per újabb hónapokkal húzódott el, de a bíróság ismét a két óvónő javára ítélt.

Az ítéletet azonban jogi kiskapuk miatt nem lehetett végrehajtani. A bíróság ugyanis elfogadta a Nőház Egyesület megszüntetését, pedig az szabálytalanul történt (az utolsó elnök nem vett részt a folyamatban). Utóbbi okból viszont az adósság rendezéséért felelős Országos Bérgarancia Alap nem fizette ki az elmaradt béreket, így az óvónőket máig nem kárpótolták.

Lévai: a szándék jó volt

Lévai Katalin szerint a felelősség a résztvevő civil szervezeteké, akiket "lefoglalt az anyagiakon való vitatkozás". Mint az egykori EP-képviselő a hvg.hu-nak mondta, a minisztérium csak a Nőház elinduláshoz adott a tőkét, utána a részt vevő civil szervezeteknek kellett volna biztosítani a működéséhez szükséges összeget például pályázatokon való részvétellel. Lévai szerint szomorú, hogy a női szervezetek nem tudtak kellően együttműködni, pedig a projekt célja pont a civil szféra összefogása lett volna.

„Teljes jóhiszeműséggel hihettem, hogy a résztvevők képesek lesznek megoldani a feladatot – nyilatkozta Lévai –, az alapító szervezetek, emberek nagy részét még miniszterségem előttről ismertem, és szakmailag alkalmasnak tűntek a Nőház működtetésére.” Mint mondta: régi álma volt egy olyan, nyugati mintájú, több női civil szervezetet tömörítő konzorcium létrehozása, amely a nőket segítő programokat szervez, könyvtárat tart fenn a külföldi genderirodalomból, továbbá találkozóhelyet biztosít nők számára és fórumot az őket érintő kérdések kitárgyalására. A Nőház alapítását viszont nem az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal, hanem az alapító szervezetek és Dalos Rimma kezdeményezte. A minisztérium számukra pályázatot írt ki, amelyen közösen, egy tervvel indultak az egyesületek. Lévai szerint a program jó volt, és miniszterként jó oka volt feltételezni, hogy „az alapítók képesek lesznek biztosítani az alapítvány hosszú távú működését”.

Lévai elmondta: a minisztérium működése alatt számos civil szervezet hiába kért tőlük pénzt, így valószínűleg a Nőház hasonló kéréseit sem tudták teljesíteni. Az anyagiak biztosítása a kezdőlökés megadása után már nem a minisztérium feladata volt, amelynek eleve nem is lett volna erre a fedezete – fogalmazott.

„Elpárolgott” az alapítvány pénze

A károsultak Dalos Rimma, majd ismeretlen tettes ellen is feljelentést tettek sikkasztás gyanújával, mivel az egyesület számláján még körülbelül 1 800 000 forint maradt a megszűnése előtt és a bérkifizetés – elvileg – prioritást élvezett. Az OTP által a rendőrségnek átadott későbbi számlakivonatok szerint az összeg 2005-re eltűnt, de azt nem tudták megmondani, hova. „Állítólag nincs nyoma annak, hová lett átutalva a pénz nagy része, csak néhány kisebb, összesen 100 000 forint értékű tranzakció maradt meg a számlatörténetben” – nyilatkozta Zsuzsa. A rendőrség mindkét esetben bizonyíték hiányában beszüntette a nyomozást.

„Azóta végigjártuk a magyar bíróságokat, hatóságokat, de azok nem tettek semmit” – mondta Zsuzsa – „Úgy büntettek minket, mintha elkövettünk volna valamit, pedig az egyetlen bűnünk az volt, hogy becsületesen akartunk dolgozni.” Zsuzsa azóta is munkanélküli, hiába kért segítséget az alapítóktól, majd Lévai Katalintól, nem kapott érdemleges választ. Dalos Rimmát telefonon sikerült elérnünk, de nem kívánt nyilatkozni a Nőház ügyében, mint mondta, a "kérdést lezártnak tekinti".